2013. június 18. kedd | 25. HÉT | 169. NAP | 06:55 | ARNOLD, LEVENTE

Ha nem tudja, mihez kezdjen a pálinkával

2012. július 02. | 02:15
Töltött pulykamell pálinkás szilvaraguval

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg pulykamell egészben, 10 dkg főtt húsos szalonna, egy fej vöröshagyma, egy szál sárgarépa, egy szál fehérrépa, négy ág kakukkfű, 25 dkg darált hús (sertés vagy szárnyas), egy tojás, 1 dl tejszín, 5 dkg zúzott pirított dióbél, fél dl olaj
A szilvaraguhoz: két evőkanál vaj, két evőkanál barna cukor, 30 dkg szilva (fagyasztott), 1 dl szilvapálinka


A pulykamellet tisztítsa meg, majd szúrja fel. A szalonnát vágja kis kockákra. A hagymát és a répát tisztítsa meg, vágja karikákra. A kakukkfű leveleit aprítsa finomra. A darált húst keverje össze a tojással, a tejszínnel, a szalonnával, a dióval, és sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítse. Ezzel a töltelékkel töltse meg a húst, majd a külsejét sóval, borssal dörzsölje be.

A sütőt 180 C-fokra melegítse elő. A répákat és a hagymát tegye a tepsi aljára, erre az ágyra fektesse a húst. Locsolja meg az olajjal, öntsön alá kevés vizet, majd a sütőben a hús vastagságától függően 60-80 percig süsse. Sütés közben gyakran locsolgassa. Amikor elkészült, vegye ki, pihentesse, csak utána szeletelje. A szaftot szűrje le, forralja be.

Serpenyőben forrósítsa fel a vajat, karamellizálja a cukrot rajta, majd tegye rá a kimagozott szilvát (fagyosan), és melegítse fel. Öntse rá a pálinkát, gyújtsa meg. Amikor elaludt a láng, kevergesse, amíg a cukor elolvad, majd vegye le a tűzről.

Tálaláskor tegye tányérra a felszeletelt húst, locsolja meg a szafttal, és szedje köré a pálinkás szilvát. Köretnek burgonyapüré illik hozzá.

1195 kcal/adag (köret nélkül)


Forrás: STOP/Kiskegyed   |   STOP

címkék
pálinka, pulyka


a rovat további hírei
Testradírozás különböző kencékkel Meggyzselés-rumos szelet Ne matassuk, rázogassuk A gyógyszerészét kihagyhatja, de az orvosával beszéljen Izzadni nem ciki - büdösnek lenni inkább Kényeztesse magát vízsugárral Miért ekkora sláger a tetovált mellbimbó?
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.
Fotó: inthecrack Próbáltad már oxigénpalackkal? - Fotók 18+
Ha azon gondolkodsz, hol akadhatnál egy szexre éhes lányba, a tenger feneke biztosan a lista alján szerepelne.