2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 15:38 | ORBÁN, GERGELY

Kukoricás-túrós tekercs

2012. június 22. | 01:37
Hozzávalók 4 főre:
A palacsintához: 6 dkg liszt, 8 dkg kukoricaliszt, egy tojás, 1 dl tej, olaj a sütéshez
A töltelékhez: 20 dkg szalonna, 4 szál zöldhagyma, 20 dkg juhtúró, 10 dkg tehéntúró, 2 dl tejföl


A palacsintához simára keverjük a lisztet a kukoricaliszttel, a tojással, a tejjel, egy csipet sóval, és annyi vizet teszünk hozzá, hogy sűrűbb palacsintatésztát kapjunk. A tésztából a szokásos módon kb. tíz darab palacsintát sütünk.

A szalonnát kockákra vágjuk. A zöldhagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk. A szalonnát zsírjára pirítjuk, majd leszűrjük. A zsiradék felén megpirítjuk a hagymát.

A kétféle túrót áttörjük, összekeverjük egy evőkanál tejföllel, egy-két evőkanál szalonnazsírral, megsózzuk, majd a palacsintákra kenjük. Feltekerjük, és mérettől függően 2-3 részre vágjuk.

A sütőt 200 C-fokra előmelegítjük. Szalonnazsírral kikenünk egy hőálló tálat, beletesszük a palacsintákat, és bevonjuk a kikevert tejföllel. A tetejét meglocsoljuk szalonnazsírral, és a sütőben tíz percig sütjük. A sütőből kivéve tálaljuk, a tetejére tesszük a pirított hagymát és a szalonnát. Tejföllel külön is meglocsolhatjuk.

690 kcal/adag


Forrás: STOP/Fanny   |   STOP

címkék
recept


a rovat további hírei
Blaha Lujza saját tortát kapott Spárgás őzraguleves vajas galuskával Törődjön többet a beleivel "Ha Orbán nevet, a szőlő sír" Túró Rudi torta Ami segít leküzdeni a stresszt Nyugodtan egye a zöldséget zöldséggel
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: novoporn A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...