2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 13:30 | ORBÁN, GERGELY

Miért nem házasodnak a férfiak?

2012. június 17. | 12:41
A legtöbb nő már kislány korában számtalanszor elképzeli, milyen lesz majd az esküvője, a ruhája és a férje. A férfiak nem sokat fantáziálnak erről, egy felmérés szerint egyharmaduk úgy véli, mély érzelmek és nagy felhajtás nélkül is működhet az együttélés.

Egy amerikai társkereső oldal felmérést készített a házasság témakörében. Arra voltak kíváncsiak, miért van az, hogy a férfiak teljesen másképp gondolkodnak a boldogító igenről. Jellemző, hogy az erősebb nem képviselői harminc alatt hallani sem akarnak a témáról, csak jóval később gondolkodnak családalapításon.
A felmérésből kiderül továbbá, hogy a férfiak egy harmada-, ha eljön az ideje- úgy is feleségül venne egy nőt, hogy nem is szerelmes. Ami ennél is meglepőbb, hogy egy negyedük pedig azt válaszolta, hogy akár egy olyan nővel is összekötné az életét, akihez szexuálisan sem vonzódik.

"A szakemberek ezt azzal magyarázzák, hogy az emberek többsége, így a férfiak is megriadnak attól a gondolattól, hogy életük végéig egyedül maradnak. Így ahelyett, hogy a "nagy Ő"-re várnának, egyszerűen beérik a biztos kevesebbel, akibe nem szerelmesek, cserébe megfelelnek mindenféle olyan, praktikus szempontnak, amit az ember egy házastárstól elvár"- tudhatjuk meg a hir24.hu oldalról.

Néhány szakember viszont tudományos alapokra fekteti a magyarázatot. Egy 2008-as felmérés azt bizonyítja, hogy egy úgynevezett promiszkuis gén a felelős azért, hogy a férfiak nem lelkesek annyira a házasság gondolatától, mint a nők.


Forrás: Pécsi STOP/hir24.hu   |   STOP

címkék
házasság, férj, kutatás, felmérés


a rovat további hírei
Spárgás őzraguleves vajas galuskával Törődjön többet a beleivel "Ha Orbán nevet, a szőlő sír" Túró Rudi torta Ami segít leküzdeni a stresszt Nyugodtan egye a zöldséget zöldséggel Diós sütemény
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: novoporn A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...