2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 06:51 | MILÁN, IVÓ

Dobó Kata most mozdult ki először otthonról - Fotók

2012. április 27. | 13:34
A legismertebb hazai dívák gyűltek össze a minap, hogy megnézzék Némethy Nerella divatbemutatóját. Demcsák Zsuzsa, Dobó Kata, Rúzsa Magdi és Zséda a közönség soraiból figyelték a csodálatos ruhakölteményeket, amiket többek között Görög Zita mutatott be.

Dobó Kata már régebbről ismerte a tervezőnőt, így egyértelmű volt számára, hogy nem hagyja ki az eseményt. Kisbabája születése óta ez volt az első este, amikor kimozdult otthonról, de bevallotta, némi lelkiismeret furdalás is gyötri emiatt. Nemcsak a hölgyek, de az urak is kíváncsiak voltak az idei kollekcióra. Árpa Attila például le sem vette a szemét az est egyik topmodelljéről, a feleségéről, Tomán Szabináról.

Némethy Nerella a márka tervezője Magyarországon született, ám első divatszalonját mégis Monte-Carlóban nyitotta meg, ahol világsztárok is vásárolnak. Egyik fő vevője Michelle Yeoh, az Egy Gésa emlékiratai című film egyik főszereplője.

A La Nerella pár évvel ezelőtt Párizst is meghódította, idéntől pedig Magyarországon is bevezeti a márkát. Kollekciójukat a kezdetektől fogva a '40-es évek kifinomult részletei ihletik, melyek az egyszerűségen keresztül válnak egyedivé és világi dáma stílusúvá. A magyarországi showra a legismertebb hazai dívák érkeztek, akik rögtön bele is szerettek az öltözékekbe. Demcsák Zsuzsa, Dobó Kata és Zséda a bemutatón is La Nerella ruhákat viseltek. Az est fényét a sztármodellek is emelték, hiszen hosszú idő után a leghíresebb hazai modell, Görög Zita is kifutóra lépett. A bemutató másik vezető manökenje pedig a topmodell Tomán Szabina volt.


Forrás: STOP/Sunhill Media   |   STOP



további fotók és videók
Orbánnak csak emlegetni kellett, a németek már a spájzban vannak - Fotók Détár f-ozik, Nyuszómuszó sza-ozik Először örültek a trafikosok, most saját kárukon tanulnak - Fotók Az éneklő tankolók a net sztárjai A vonósnégyes bánatára feltárul a pénzesláda titka - Fotóriport Az Orfeumban bukkantunk rá a Megasztárra Mesterházy a trafikügyről: "ez bűncselekmény"
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.