Fura: Hugh Grant rúzsozva, púderozva...
Tudjuk róla, hogy szerinte hogy szerinte Orbán Magyarországán a kormány a média "betörésére" igyekszik.
Tudjuk azt is, hogy Hugh Grant az egyik legismertebb brit kortárs színész. Arról viszont kevesebb hír szól, hogy fehér selyemrongyokba öltözve, kifestve, kirúzsozva hogyan nyomja a popzenét. A videoklip az elején látható felirat szerint 1984-ben készült, és a POP együttes zenél rajta. A színész 24 éves volt akkor, de a felirat mégsem a valóságot mutatja. A klipet ugyanis 2007-ben forgatták a Zene és szöveg című filmhez, amelyben Grant egy levitézlett pop ikont alakít. Alakítása olyan jól sikerült, hogy a film az amerikai nézettségi listán a negyedik helyre kúszott fel, első heti bevétele 19 millió amerikai dollár volt. 12 hét alatt pedig összesen 51 millió dollár bevételt hozott.
Egy tanács: aki nem tudta mit jelent a Bundesliga frizura, nézze meg jól Hugh hajviseletét.
Zene és szöveg, amerikai romantikus vígjáték (2007). Írta és rendezte: Marc Lawrence. Forgalmazó: InterCom.
Szerző: L. Dézsi Zoltán | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
további fotók és videók
Orbánnak csak emlegetni kellett, a németek már a spájzban vannak - Fotók
Détár f-ozik, Nyuszómuszó sza-ozik
Először örültek a trafikosok, most saját kárukon tanulnak - Fotók
Az éneklő tankolók a net sztárjai
A vonósnégyes bánatára feltárul a pénzesláda titka - Fotóriport
Az Orfeumban bukkantunk rá a Megasztárra
Mesterházy a trafikügyről: "ez bűncselekmény"