2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 01:40 | MILÁN, IVÓ

28 forintról indult a léalma ára

2012. augusztus 12. | 08:21
Az Agrana-Juice Magyarország Kft. kilogrammonként nettó 28 forinttal indítja hétfőn a léalma felvásárlási árát - közölte Szigeti Zoltán, az osztrák érdekeltségű cég ügyvezető-igazgatója.

A cégvezető tájékoztatása szerint a hét végi egyeztetés alapján a nettó ár az őstermelőknél kiegészül 12 százalékos kompenzációs felárral, így bruttó 31,36 forintot kapnak majd kilogrammonként az ipari feldolgozású almáért.

Az áfásan adózó termelőknek pedig a 28 forintos nettó felvásárlási ár 27 százalékkal lesz több, ők 35,56 forintot kapnak a leadott gyümölcs kilogrammjáért.

Szigeti Zoltán elmondta azt is, hogy az ipari minőségű almát a cég a vásárosnaményi, az anarcsi és a hajdúsámsoni telephelyén veszi át és dolgozza fel.

A hétfőn induló szezonra 140 dolgozóval növelték a három feldolgozóüzem létszámát, ahol állandóan 100 alkalmazottat foglalkoztatnak.

Az ügyvezető-igazgató arról is szólt, hogy tavaly a három telephelyen mintegy 12 milliárd forint árbevételt értek el. Az összeget az idén szeretnék 20-30 százalékkal növelni. Az Agrana-Juice ipari almából 200 ezer tonna felvásárlására rendelkezik szerződéssel, és a gyümölcsöt a szüret végéig folyamatosan veszik át a termelőktől.

Takács Ferenc, az újfehértói ÉKASZ Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Alma Terméktanács) elnöke korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az idén közepes-jó mennyiségű termés várható a gyümölcsből. A húsvéti fagyok okozta károk után épen maradt virágok ugyanis kielégítő termést adnak, így mennyiségileg nem lesz hiány almából. Inkább minőségi problémák adódnak, mert a fagyok után sokan nem végezték el a szükséges kémiai beavatkozásokat, ami úgynevezett túlkötődést eredményezett, és az aszály is hátráltatta a jó almaméret elérését. Továbbá az erős UV sugárzás miatt jelentős a nap égette alma.

Az ország összesen 27 ezer hektáros almaültetvényén a felvásárlással együtt hétfőn kezdődik a szüret nagyüzeme. A legtöbb alma, az összmennyiség 60 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében terem. A tájegységben Szabolcs a legnagyobb almatermelő, tízezer hektár feletti almáskerttel.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
alma, léalma


a rovat további hírei
Súlyos milliárdokat bukott az FHB-csoport Ez még nem az a kánaán, amiről Orbán beszél Május 21. éjfél a határidő, utána bírságolnak Varga-csomag: az Országgyűlés elé kerül a büdzsé módosítása Ezzel a fideszes mentalitással nem számíthatnak bizalomra Devizahiteles nyert pert Debrecenben Több mint 82 százalékon áll az államadósság
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.