Budapestre költözik a Nokia-központ
címlapsztori
1/10
Bécsből Budapestre helyezi át kelet-európai regionális központját a Nokia - erősítette meg a vállalat szóvivője az erről szóló sajtóértesüléseket a Die Presse című osztrák lapnak.
Ezzel egyidejűleg csökken a bécsi telephely jelenleg 50 fős létszáma - közölte Alma Mautner. Az alkalmazottak egy részét a tervek szerint Budapesten foglalkoztatnák tovább.
A futurezone.at osztrák hírportál értesülése szerint a Nokia 30 fős létszámcsökkentést jelentett be az osztrák munkaügyi hivatalnál.
A szóvivő kijelentette, egyelőre nem tudni, hogy közelebbről mely feladatok kerülnek át Budapestre. "Ez attól függ, hogy hány eddigi bécsi munkatársat tud Budapestre csábítani a vállalat" - mondta.
Az alpesi országokért és a délkelet-európai piacért eddig felelős osztrák telephely októbertől a nyugati régióhoz tartozik majd a vállalat belső szervezetében és egy finnországi központ irányítja majd.
A finn mobiltelefon-gyártó június közepén jelentette be, hogy több országban összesen 10 ezer dolgozótól válik meg. Ezzel a 2010 óta bejelentett leépítésekkel együtt több mint negyedével csökkenti alkalmazottainak számát. A komáromi Nokia-gyár 4400 alkalmazottjának létszáma egy februári bejelentést követően az év végéig több lépésben 2300 fővel csökken.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Nokia, regionális központHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Megújul a digitális írástudás nemzetközi tanúsítványa
A trafiknyerteseket máris határidő szorítja
Orbán csapata a pezsgőt hűti? Megfojtottak egy országot, ne ünnepeljék
A második negyedévben 3752 ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok
Londoni elemzők csekély visszaesés helyett csekély növekedést jósolnak
Rogán az EU-ra mutogat - közzétették a reklámadó-javaslatot
Korlátozza a méhgyilkos irtószerek használatát az EU