Nagyot gyengült a forint
Jelentősen gyengült a forint szerdán délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 297,15 forint volt szemben a kedd délutáni 293,43 forinttal.
A kora reggeli órákban az euró a 295,00-297,60 forintos sávban mozgott.
Kereskedők szerint a befektetők menekülnek a feltörekvő piaci devizákból, ám a forint a többinél jelentősebben gyengült. Ennek oka egyebek mellett a vártnál rosszabb első negyedéves gazdasági teljesítmény, amelyet kedden publikált a KSH. Szerepe van annak is, hogy bár már kedden is gyengültek a feltörekvő országok devizái, a forint akkor viszonylag jól teljesített. Egyes szakértői vélemények szerint most lenne szükség igazán a Nemzetközi Valutalaalap (IMF) "védőhálójára".
Az általános rossz hangulatot a görög belpolitikai válsággal magyarázták a szakértők, a befektetők ugyanis aggódnak, hogy Görögország kiléphet az euróövezetből, ami megjósolhatatlan következményekkel járhat a térségre nézve. Egyes vélemények szerint azonban ez inkább csak szikra volt.
A dollár árfolyama szerdán délelőtt 234,15 forint míg előző délután 229,49 forint volt. A svájci frank 247,40 forint a kedd délutáni 244,31 forint után, a japán jen szerdán délelőtt 2,9115 forint volt a kedd délutáni 2,8648 forintot követően.
Az euró 1,2690 dollár délelőtt az 1,2870 dollár után.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
forint, árfolyam, deviza, euróHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Kevesebbet fogyasztunk, mégis többe kerül
Az OTP van a középpontban
Ez lehet Hévíz második legnagyobb durranása
Súlyos milliárdokat bukott az FHB-csoport
Ez még nem az a kánaán, amiről Orbán beszél
Május 21. éjfél a határidő, utána bírságolnak
Varga-csomag: az Országgyűlés elé kerül a büdzsé módosítása