Maga alá temeti a várost a NER hazugságlavinája

2024. május 2. 16:17 2024. máj. 2. 16:17

Már számolni is egyre nehezebb a helyi Fidesz pécsi hazugságait. Azért mi újra összegyűjtöttük, hogy mennyi mindenben lódítottak a kormánypárt és csatolmányai a pécsieknek a 16. héten - írja sajtóközleményében a Pécs Jövője Frakciószövetség.

Karaktergyilkosság: érthetetlen, hogy a megyei NER-lap rágalmazásért jogerősen elítélt szerzője miért a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. családi okokból már tavaly távozott vezérigazgatójáról ír összegzést, számos rosszindulatú csúsztatással:

miközben elismeri, hogy a vezető jelentős, több tízmilliós pluszbevételhez juttatta a céget, aközben kifogásolja, hogy a pluszbevétel töredékét kitevő prémiumot kapott;

maga ír arról a telekről, amit az előző cégvezetés majdnem elmutyizott, és csak az általunk elrendelt elszámoltatás hatására adták vissza, hogy abból aztán csaknem 200 milliós bevételhez jusson a város;

azt a tényt elhallgatja, hogy a Fidesz-ÖPE időszakban a cég rendszeresen önkormányzati támogatásra szorult, míg 2019 ősze óta a cég önállóan gazdálkodik, sőt, a pécsi vállalkozásokat is segíti;

ahogy arról a perről sem ír, amelyben a cég előző vezérigazgatója érintett, és amely jelenleg is tart a bíróságon.

Lejáratás: a fentiek tükrében legalábbis visszatetsző, hogy a Fideszt és csatolmányait érintő tájékoztató kampány kapcsán az összes korábbi hazugságot újra felsoroló cikkben igyekszik védeni a védhetetlent a megyei lap főállású Pécs-gyalázója:

hiába állítják ennek ellenkezőjét, a város 2019 ősze óta nem vett fel működési célú hitelt, sőt határozatban tiltotta meg működési hitel felvételét az önkormányzat számára a jövőben;

hiába próbálják beállítani úgy, mintha az államkincstár szakértői csőd miatt lennének a Városházán, a valóságban azért ellenőrzik még mindig az önkormányzat gazdálkodását, mert ennyi ideig tart visszafizetni a Fidesz által a csőd kezelésére felvett 9,54 milliárd forintos állami hitelt.

Viszontlejáratás: a fenti, lejáratáson alaptalanul kesergő cikk megjelenését követő 24 órán belül vonult fel molinókkal és a helyi ministránsokkal a Sötétben Sunnyogó Sumák a Városháza elé, ahol szánalmas előadás keretében újra előhúzta a Fidesz hazug mantráit, pedig a valóságban

a politikus még mindig nem tud különbséget tenni a működési és a fejlesztési hitel között, holott előbbit a Fidesz vette fel, és máig nyögi a város, utóbbiból pedig Pécs gyarapszik;

a pécsiek kérésére visszaszerzett Mandulás ügyében egy eljárással két pécsi szégyenfolt felszámolását tudtuk megindítani;

a zebraépítési programunkkal közel háromtucat helyen tesszük biztonságosabbá a gyalogosok közlekedését a városban a következő hónapokban.

Civilség: Hiába állította közgyűlési performanszában ennek ellenkezőjét az ellenzéki parlamenti képviselő, a valóságban halljuk és értjük a pécsi civilek szavát, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a civil kurázsit 10 évnyi fideszes rombolás után újra megerősítsük Pécsett. Ehhez most éppen több mint 100 civil szervezet programjainak támogatásáról döntöttünk.

Egészségnap: Öt év hallgatás és tökéletes semmittevés után hirtelen egy EU-forrásból üzemeltetett szűrőkamion erejéig fontos kampánytéma lett a Fidesznek a pécsiek egészsége. Szerencsére mi máshogy gondolkodunk erről, idén május 18-án már a III. Egészségnapot szervezzük meg, mert nekünk a kampányon kívül is fontos a pécsiek egészségének megőrzése.

Karbantartás: Eddig az volt a lakájmédia hazug mantrája, hogy Pécsett minden lepusztult, az olvasók csak azzal találkozhattak, hogy mi minden rossz a megyeszékhelyen. Ehhez képest azon keseregni, hogy közel 900 millió forintot szán az önkormányzat a Pécsi Ellátó Központ kezelésében lévő önkormányzati lakások karbantartásaira, legalábbis visszatetsző.

Káosz: Hasonló ellentmondás tapintható abban is, hogy a kisebbik NER-portálon eddig azon keseregtek – alaptalanul – a szerzők, hogy a Tettye forgalmi rendjét megváltoztatta a Biokom, most pedig, hogy a Vince utca felújítása miatt rövidesen és ideiglenesen visszaáll az eredeti forgalmi rend, már újra káoszról írnak. Arról meg ne is beszéljünk, hogy eddig a rossz burkolat miatt ütötték a várost, most meg azért, mert újjáépítik az utca burkolatát. Ebből is látszik: mindegy, hogy van sapka, vagy nincs sapka, a lényeg, hogy legyen mibe belekötni.

Kalandpark: A kisebbik, bubimentes portál nagyot futott akkor is, amikor az almát a körtével hasonlította össze. Hiába állítja azt, hogy a sátoraljaújhelyi kalandpark más szintet képvisel, mint a május 4-én nyitó Meseerdő, a valóságban az észak-magyarországi park a Mecsextrém park versenytársa, és az egykori Vidámpark helyén létesülő Meseerdő valójában a maga nemében páratlannak ígérkezik az országban.

Nyomozások: Hiába sorolják fel újra és újra a NER-médiában azokat a kirakatpereket, amelyekben semmilyen előrelépés, így még gyanúsítás sincs, a valóságban a fideszes városvezetés korrupciós ügyeiben zajlanak a felelősségre vonások, elég, ha a pécsieket 100 milliókkal megkárosító, a napokban új eljárásra kötelezett Volvo-perre, vagy az önkormányzati elszámoltatás keretében feltárt, volt PVH-vezért érintő bírósági ügyre gondolunk.

A Fidesz-ÖPE 2024. évi pécsi hantamétere a tizenhatodik hét után 319-nél tart.

 

Hisz még a Fidesznek bárki a városban?!

- zárul a sajtóközlemény.

Forrás: Pécs Jövője Frakciószövetség