2013. május 24. péntek | 21. HÉT | 144. NAP | 10:25 | ELIZA, ESZTER

Arra azért ügyelnek, hogy száraz maradjon a puskapor

2012. június 03. | 18:26
Peking nem tartja katasztrófának az Egyesült Államok ázsiai és csendes-óceáni pozíciójának megerősítését, de a hadsereg mindenesetre fokozza éberségét - derült ki Kína egyik tábornokának hétvégi nyilatkozatából.

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter Szingapúrban egy regionális biztonsági fórumon szombaton egyebek mellett bejelentette, hogy az Egyesült Államok - új stratégiai prioritásának megfelelően - az évtized végére hadihajóinak 60 százalékát kívánja a térségbe irányítani, a jelenlegi 50 százalék helyett. Kijelentette, az amerikai jelenlét mozgékonyabb lesz, rugalmasabb, és a csúcstechnológiát hozza magával.

"Először is ezt nem kell katasztrófának tekintenünk" - kommentálta a Pentagon első emberének szavait Zsen Haj-csuan (Ren Haiquan) altábornagy, a hadtudományi akadémia alelnöke, aki az eseményen a kínai delegációt vezette.

"Úgy gondolom, hogy mindez az Egyesült Államok részéről a saját nemzeti érdekeinek megfelelő reakció, válasz pénzügyi nehézségeire és a globális biztonsági helyzet alakulására" - hangoztatta Zsen a hongkongi Phoenix televízióban.

Hozzátette, ugyanakkor mindezt Kínának nem szabad közömbösen fogadnia, mivel - mint mondta - országának rendkívül összetett és igen komoly fejleményekkel kell szembenéznie, s fokoznia kell a veszélyekkel szembeni tudatos felkészülést, hogy meg tudjon küzdeni a "bonyolult és súlyos körülményekkel".

A Panetta által ismertetett terv szerint az amerikai haditengerészet 11 repülőgép-hordozójából továbbra is hatot fog a Csendes-óceánon tartani, de számuk még az idén, amikor kivonják a forgalomból a USS Enterprise-t, ötre csökken. 2015-ben bővül újra hatra, amikorra elkészül a USS Gerald R. Ford. Az amerikai haditengerészeti flotta jelenleg 282 hajóból áll.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
USA, Kína


a rovat további hírei
Kést nem hordott magánál, térdműtétje volt - így támadt a kihallgatóra? Obama korlátozza a dróntámadásokat, de amerikaiakat fenyegetőknek nincs pardon Amiben Parragh és uniós tisztviselők egyetértettek: esély van a túlzottdeficit-eljárás beszüntetésére Merkel "a demokrácia hajthatatlan híveit" méltatta a szociáldemokraták ünnepén Mesterházy: leckét adott politikai kultúrából az SPD évfordulós ünnepsége Tabajdi felhívta a figyelmet az EU megoldatlan ügyére Mintaértékű a vajdasági modell - veszélyesek a megfojtására tett kísérletek
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...