EU-megfigyelők Szíriába: Magyarország is küld öt embert
Magyarország is részt vesz öt fővel a szíriai nemzetközi megfigyelői küldetésben - közölte hétfőn Németh Zsolt.
A külügyminisztérium parlamenti államtitkára az EU-országok külügyi tárcavezetőinek brüsszeli tanácskozása után magyar újságíróknak elmondta: örvendetes, hogy megkezdődött Szíriában azoknak a nemzetközi megfigyelőknek a telepítése, akiknek a Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár által kidolgozott béketerv értelmében ellenőrizniük kell a kormányerők és a felkelők közötti erőszakcselekmények beszüntetését.
A háromszáz megfigyelő telepítése még e hónap végéig megtörténik - vélekedett az államtitkár. Hozzátette azonban, hogy az EU-külügyminiszteri ülésen hangsúlyosan felvetődött: a feladat nagyságrendje ennél több megfigyelőt is igényel majd.
Szíriával kapcsolatban a sürgős teendők sorában kiemelkedő szerepe van a humanitárius tevékenységnek, amiben Magyarország aktív szerepet kíván játszani mind a Szírián belüli, mind a Szíriát övező, így például törökországi menekülttáborokban - közölte Németh Zsolt.
Mint hozzátette, Magyarország orvosi segédeszközöket és gyógyszereket ad, segélyszervezetekkel működik együtt e vonatkozásban.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Szíria, arab foradalmak, erőszak, EUHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Kést nem hordott magánál, térdműtétje volt - így támadt a kihallgatóra?
Obama korlátozza a dróntámadásokat, de amerikaiakat fenyegetőknek nincs pardon
Amiben Parragh és uniós tisztviselők egyetértettek: esély van a túlzottdeficit-eljárás beszüntetésére
Merkel "a demokrácia hajthatatlan híveit" méltatta a szociáldemokraták ünnepén
Mesterházy: leckét adott politikai kultúrából az SPD évfordulós ünnepsége
Tabajdi felhívta a figyelmet az EU megoldatlan ügyére
Mintaértékű a vajdasági modell - veszélyesek a megfojtására tett kísérletek