2013. május 21. kedd | 21. HÉT | 141. NAP | 05:51 | KONSTANTIN, ANDRÁS

Ezrek vettek részt a homoszexuálisok prágai felvonulásán

2012. augusztus 18. | 22:39
Mintegy tíz-tizenötezren vettek részt szombat délután Prágában a homoszexuálisok felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hetének - a Prague Pride 2012-nek - a csúcspontja volt.

A homoszexuálisok és a másságot támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, onnan színes menetben a moldvai Lövész-szigetre (Strelecky ostrov) vonultak, ahol vasárnap reggelig zenei koncertek lesznek. A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos zászló és légballon jellemezte.

Rendőrségi becslés szerint a felvonuláson mintegy 10 ezren vettek részt, míg a szervezők azt állítják, hogy a résztvevők legalább 15 ezren voltak. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.

A felvonulás kezdete előtt a Vencel téren néhány tucatnyi fiatal kereszténydemokrata és konzervatív tüntetett a homoszexuális rendezvény ellen. Köztük volt Petr Hájek, a cseh államfő egyik főtanácsadója is, aki Václav Klaus üdvözletét is tolmácsolta a tüntetőknek. Hájek "utálatos cirkusznak" és "homoszexuális toborzónak" minősítette a Prague Pride akciót. Maga Klaus is korábban bírálta a rendezvényt.

A homoszexuálisok menetében viszont több cseh politikus és közéleti személyiség, valamint néhány nyugati diplomata is megjelent, például Jirí Paroubek volt miniszterelnök, illetve Jirí Dientsbier, a Cseh Szociáldemokrata Párt köztársasági elnökjelöltje. Dientsbier újságíróknak azt mondta, a homoszexuálisok jogainak a védelmét az emberi jogok védelmének tekinti, s kiáll mellettük.

Több kereszténydemokrata és ultrakonzervatív fiatal megpróbálta megzavarni a menetet, de a rendőrség közbelépett, és majdnem egytucatnyi tüntetőt előállított, de nagyobb rendzavarás nem volt.

A Prague Pride fesztivált az idén második alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. Míg tavaly elsősorban a homoszexuális közösségek életével ismerkedhettek meg egy héten át az érdeklődők, az idei rendezvények legfőbb célja az volt, hogy erősítse a másság iránti tiszteletet.

A tavalyi rendezvényeken mintegy 20 ezer ember vett részt, az idén a részvétel magasabb, a rendezők szerint legalább 25-30 ezren látogatták meg a különféle akciókat. A résztvevők majdnem fele külföldről érkezett Prágába.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Csehország, Prága, Prague Pride 2012, homoszexualitás, melegfelvonulás


a rovat további hírei
Japán most még csak figyelmeztet a tengeralattjáró-cirkálásért Kisebbre varrták a szókimondó férfi száját Nemzetközi botrány lett a kínai filmes kirablásából Leállhat csütörtöktől Romániában a közúti áruszállítás Csak elsőre tűnik "édes tehernek" Nem fest bíztató képet Magyarországról az amerikai jelentés Szerbia soha, de közben meg mégis
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...