Francois Hollande Franciaország elnöke - Sarkozy elismerte vereségét
Elismerte a francia elnökválasztáson elszenvedett vereségét vasárnap este a konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő és egyben az "új elnökként" üdvözölte kihívóját, a szocialista Francois Hollande-ot.
"Franciaországnak új köztársasági elnöke van. Ez egy demokratikus, köztársasági szellemű döntés. Francois Hollande Franciaország új elnöke és mostantól ekként kell tisztelni" - mondta Sarkozy hívei előtt Párizsban. Hozzátette: "Most beszéltem vele telefonon, és sok sikert kívántam neki a megpróbáltatások közepette". "Vállalom ennek a vereségnek a felelősségét" - hangsúlyozta a leköszönő államfő, miközben a tömeg azt skandálta, hogy "nem, nem, nem".
"A felelősség értékéért harcoltam, és nem én leszek az, aki nem vállalja most a felelősséget" - válaszolta vissza híveinek Sarkozy. A leköszönő elnök arra is utalást tett, hogy a jövőben "másfajta feladat" várja, de azt nem mondta ki egyértelműen, hogy visszavonul a politikától. A kampányban viszont többször is megemlítette, hogy ha nem választják újra, akkor abbahagyja a politizálást.
"Új korszak kezdődik, és ebben az új életben egy leszek közületek, és számíthattok rám abban, hogy kiállok a meggyőződésünk és a gondolataink mellett, de a szerepem mostantól nem ugyanaz lesz" - fogalmazott Sarkozy. "35 év politizálás és tíz évnyi legmagasabb szintű kormányzati felelősség után a feladatom mostantól más lesz" - fűzte hozzá. Államfői mandátuma előtt a jobboldali Jacques Chirac elnöksége idején Sarkozy több miniszteri posztot is betöltött. Beszéde végén a magyar származású politikus azt mondta, hogy arra vágyik, hogy "ismét csak egy francia legyen a többi francia között".
Sarkozy arról biztosította a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának vezetőségét, hogy nem ő fogja vezetni a június 10-17-i nemzetgyűlési választások előtt a jobbközép kampányát.
"Ne legyetek megosztottak! Maradjatok egységesek! A parlamenti csatát meg kell nyerni. Megnyerhető. A vasárnapi eredmény dicséretes. Nem én fogom vezetni a kampányt" - mondta Sarkozy az Elysée-palotában tartott megbeszélésen - amelyen felesége, Carla Bruni is jelen volt - a párt vezetői szerint. Az elnök állítólag "nagyon méltóságteljes" volt, érződött, hogy "egy kis visszavonulásra van szüksége" - mondták a jelenlévő politikusok.
A francia csatornák választási műsoraiban nyilatkozó kormánypárti politikusok egyöntetűen "kiemelkedő elnökként" beszélnek a leköszönő államfőről és összefogásra kérik fel a jobboldalt az egy hónap múlva esedékes parlamenti választások előtt, valamint annak a reményüknek adnak hangot, hogy az új baloldali államfő szembe tud majd nézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel a gazdasági válság miatt kell szembesülnie.
A francia televíziók által közzétett első becslések szerint a szocialista jelöltet a szavazatok 51,9-53,3 százalékával választották elnökké a franciák. A konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő 46,7-48,1 százalékot ért el. Az elnöki hivatal átadására legkésőbb május 15-én kerül sor.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Franciaország, elnökválasztzás, Hollande, SarkozyHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Lezuhant egy vadászbombázó
Már nem is takargatják a lobbit
Alkotmányellenesen hallgatták le a hírügynökséget?
Nincs idő a mentségekre
Váltságdíjat követelnek kínai túszaikért az észak-koreaiak
Tárgyalni akarnak az elrabolt emberekről
Kitartanak Obama mellett az emberek