2013. május 20. hétfő | 21. HÉT | 140. NAP | 16:47 | BERNÁT, FELÍCIA

Hét órán át erőszakolta különböző pózokban az öregasszonyt

2012. május 04. | 09:24
Kórházba került egy 75 éves asszony a romániai Bosia településről, akit hét órán keresztül erőszakolt egy nála 45 évvel fiatalabb férfi. A tortúra miatt a nőt szívpanaszokkal kezelik a Szent Spiridon kórházban.

Az orvosok megdöbbenve hallgatták végig a néni beszámolóját, aki elmondta: a férfi az összes szexuális perverzióját kiélte rajta. - Megerőszakolt egy huligán, jaj szegény fejemnek. Pucéran jött be hozzám az éjszaka közepén és 12 órától reggel hétig csinálta minden pózban. Jaj szegény fejemnek és napjaimnak. Felemelte a lábaimat, az ágy szélén is, és guggolva. Reggelig kínzott. Ha megpróbáltam sikítani, befogta a számat. Arra kényszerített, hogy csináljam a szájammal - panaszolta az öregasszony.

Nem ez az első alkalom, hogy a fiatalember megerőszakolta, most azonban úgy döntött, rendőrt hív. Amikor a férfi épp elmenőben volt, az áldozat segítségért kiabált, szerencséjére egy szomszéd meghallotta. Ő hívta a rendőrséget. A rendőrök a helyszínen kapták el az agresszort.

- Egyszer már megerőszakolt és kért, hogy bocsássak meg neki. Megtettem, mert hozott nekem vizet, felhasogatta a fát és segített a ház körül. De most nem bocsátok meg neki - idézi az asszonyt a manna.ro.


Forrás: STOP/manna.ro   |   STOP

címkék
Románia, nemi erőszak, kórház, rendőrség


a rovat további hírei
Felrobbant egy kínai bombagyár - legalább 12 halott Erőss Zsolt és Kiss Péter is feljutott a csúcsra Németország kiakadt Orbán tankos beszólásán Megvert kollégáikért álltak ki az újságírók Kassára érkezett a holokauszt vándorkiállítás Gyakorlatnak indult - két halott a mérleg Lezuhant egy vadászbombázó
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.