2013. május 24. péntek | 21. HÉT | 144. NAP | 00:30 | ELIZA, ESZTER

Hogy állunk a szlovákokkal? Állítólag egyre jobban

2012. július 17. | 18:57
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint biztatóak a jelek az együttműködésben a Fico-kormánnyal, a cél az, hogy fennmaradjon az előző szlovák kabinettel kiépített párbeszéd.

Az államtitkár azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy kedden előadást tartott a Rákóczi Szövetség által rendezett Kárpát-medencei történelemtanárok táborában, Gyöngyösön. Az eseményen azt mondta, meghökkentő változást jelent a Fico-kabinet részéről tapasztalható együttműködési hajlandóság a közös érdekek mentén, Magyarország érdeke, hogy ebből gyakorlati eredmények származzanak.

Németh Zsolt az MTI-nek kifejtette, az együttműködés legfontosabb vonatkozása az, hogy az elkövetkezendő időben több, a két ország európai uniós tagságából adódó közös érdekét együtt fogalmazzák meg és képviseljék. Ilyen például a következő többéves (2014-2020) költségvetés tekintetében a kohéziós politika megerősítése, a források megőrzése - mutatott rá.

Úgy fogalmazott, a két ország közötti sikeres együttműködésben kulcsszerepet játszhatnak a vegyes bizottságok. Az első ülés keretében a múlt héten az európai ügyekért és az euroatlanti integrációért felelős magyar-szlovák vegyes bizottság tagjai tanácskoztak.

Fontos célnak nevezte a határtérség fejlesztési programjait, az infrastrukturális fejlesztéseket - például a Miskolc és Kassa, valamint a Pozsony és Rajka közötti autópálya-fejlesztést továbbá újabb Ipoly-hidak építését - és a kistérségi együttműködés fokozását. Ezeknek megvalósítására megvan a szándék, így jók az esélyek - hangsúlyozta.

A felvidéki magyarság helyzetét illetően azt mondta, a két ország külügyminisztereinek megbízottjai hamarosan megkezdik az egyeztetéseket és javaslatot tesznek "a kialakult helyzet rendezésére". Az oktatási ügyekkel kapcsolatban lényeges célként emelte ki a révkomáromi Selye János Egyetem státuszának megőrzését, a nyelvi jogokat illetően pedig közölte: "várakozásokkal tekintünk arra, hogy miként fogja Szlovákia a nemzetközi ajánlásokat teljesíteni".


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Németh Zsolt, Szlovákia


a rovat további hírei
Merkel "a demokrácia hajthatatlan híveit" méltatta a szociáldemokraták ünnepén Mesterházy: leckét adott politikai kultúrából az SPD évfordulós ünnepsége Tabajdi felhívta a figyelmet az EU megoldatlan ügyére Mintaértékű a vajdasági modell - veszélyesek a megfojtására tett kísérletek Hegymászók eltűnése: ha volt is mentőakció, estére be kellett fejezni Szíria lassan vérbe fojtja a felkelést? Ezeregy éjszaka az életért Bécsben
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...