2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 13:07 | GYÁRFÁS, SZORINA

Magyarország is támogatja Kolozsvár törekvéseit

2012. augusztus 18. | 23:32
Magyarország támogatja Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2020-ban Európa kulturális fővárosa legyen - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Kolozsváron azt követően, hogy Emil Boc polgármesterrel, Románia korábbi miniszterelnökével tárgyalt.

A félórás tárgyalás utáni rögtönzött sajtótájékoztatón Németh Zsolt méltatta az Emil Boc által miniszterelnökként elvégzett munkát, és hozzátette, most is fontosnak tartja, hogy Romániában az európai normákon nyugvó stabilitás jöhessen létre.

Arra a kolozsvári törekvésre vonatkozóan, hogy a város 2020-ban el szeretné nyerni az Európa kulturális fővárosa címet, szerencsés körülménynek tartotta, hogy Kolozsvár Pécs testvérvárosa. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Pécs polgármestere már felajánlotta a tapasztalatok átadását. "Kolozsvár pályázatát támogatjuk, hiszen nem igazán van olyan európai város, amelyik a multikulturális Kolozsvárnál erre a címre alkalmasabb lenne" - jelentette ki Németh Zsolt.

Titus Corlatean román külügyminiszter napokban tett nyilatkozatával kapcsolatban, amely szerint a magyarországi román kisebbség helyzete rosszabb, mint a romániai magyarságé, az MTI kérdésére Németh Zsolt fontosnak tartotta, hogy mindkét országban biztosítsák a kisebbségek jogait. Hangsúlyozta, a két nép egymás iránti tisztelete és a párbeszéd jelenthet megoldást a vitás kérdésekre. "Azt szeretném kérni a külügyminiszter úrtól, tiszteljen meg bennünket azzal, hogy párbeszédet folytatunk, és ne egyoldalú üzeneteket fogalmazzon meg a médián keresztül" - jelentette ki Németh Zsolt.

Emil Boc polgármester megköszönte Németh Zsolt jelenlétét a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatán. Elmondta, a beszélgetés során leltárt készítettek az elmúlt években elvégzett munkáról. Újságírói kérdésre hozzátette, a beszélgetésen nem került szóba a kolozsvári többnyelvű feliratozás kérdése. Emil Boc úgy vélte, Kolozsvár erőteljes multikulturális jellege a város számára nagy előnyt jelent, és ennek a haszna a jövőben meg fog mutatkozni. "Itt a városunkban kicsiben Európa példáját mutathatjuk fel" - jelentette ki Emil Boc.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Románia, Kolozsvár, Emil Boc, polgármester, Németh Zsolt, államtitkár, Európa kulturális fővárosa


a rovat további hírei
Berlinben az amerikai elnök Ezt a tekercs wc papírt nem lopja el senki - Fotó Vasutasokat gázolt halálra a vonat Tavares-jelentés: Magyarországról szavaznak az EP szakbizottságában Sportember: fejlövéssel is végjátszotta a meccset Szivárgás: hatalmas sugárdózis a fukusimai erőmű alatt II. János Pál csodatétele: részletek még nincsenek, meglepetés lesz
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó: playboy Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.