2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 11:27 | MILÁN, IVÓ

Mégse ússza meg Strauss-Kahn?

2012. május 01. | 21:27
Elutasította Dominique Strauss-Kahnnak a diplomáciai mentességre való hivatkozását az illetékes New York-i bíró, aki úgy határozott, hogy a szexuális támadással vádolt volt IMF-vezérigazgatónak polgári perben ismét bíróság elé kell állnia - közölte kedden bírósági iratokra hivatkozva a New York Post.

Douglas McKeon bronxi bíró Nafissatou Diallo, az IMF-vezér által állítólag orális szexre kényszerített szobalány keresete ügyében határozott így, arra hivatkozva, hogy Strauss-Kahn a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjáról történt lemondásával elvesztette a diplomáciai immunitását.

Az ügyben a Strauss-Kahn elleni büntetőeljárást indítottak, de a vádakat később ejtették, mert az illetékes manhattani ügyészség Diallot nem szavahihető tanúnak találta.

A New York-i Sofitel szálloda volt szobalánya azonban ezután polgári peres keresetet nyújtott be, meg nem határozott összegű kártérítést követelve az általa "brutálisnak" és "szadistának" nevezett támadás miatt, amelyet állítása szerint a világ egyik legnagyobb hatalmú embere követett el.

Strauss-Kahn ügyvédjei áprilisban azzal érveltek, hogy a volt IMF-vezért a pozíciójából fakadó mentessége nem lehet ismét bíróság elé állítani. A francia közgazdász-politikus ugyanakkor a letartóztatása során sohasem hivatkozott arra, hogy őt megilletné a diplomáciai immunitás, és a valutaalap vezetéséről - valamint az azzal járó privilégiumokról - még azelőtt önként lemondott, hogy vádat emeletek ellene.

A francia elnökségre is aspiráló Strauss-Kahn politikai karrierjét derékba törő incidens tavaly május 14-én történt.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Dominique Strauss-Kahn, IMF, szex, támadás, bíróság, erőszak


a rovat további hírei
Megyei választásokra készül az MKP 15-en kísérték Angela Merkelt Ferenc pápához Semjén Csíksomlyón: "Meg fogunk maradni" Martin Schulz helyreigazítást kért Eldőlt: Közös jelöltet állít az ellenzék Csíksomlyói búcsú - "A hitben kell keresni a koordinátákat" Martonyi: Martin Schulznak bocsánatot kell kérnie
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.