2013. június 20. csütörtök | 25. HÉT | 171. NAP | 03:00 | RAFAEL, DINA

Mesterházy: nem ideológiai alapon építjük a határon túli magyarsággal való kapcsolatokat

2012. június 27. | 13:47
A határon túli magyarsággal való kapcsolatokban nincs helye a pártpolitikának, erről egy nemzetpolitikai minimumot kell kialakítani - vélekedett szerdán Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke Bukarestben, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőivel egyeztetett.

Mesterházy - aki az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) frakcióülésére érkezett a román fővárosba - kedden az RMDSZ elnökével, szerdán pedig a szövetség képviselőházi és szenátusi frakcióvezetőivel is találkozott.

Az MSZP elnöke azt mondta, hogy a szocialisták számára prioritássá vált a nemzetpolitika, ennek keretében azonban nem beavatkozni akarnak a határon túli magyarok politikai életébe, hanem annyi segítséget nyújtani, amennyit a magyar közösségek igényelnek.

"Nem értünk egyet azzal a kormányzati állásponttal, ami megnyilvánult itt a választásokon, nevezetesen, a kormány tagjai, vezető fideszes politikusok itt kampányoltak, ezáltal rontották más politikai pártoknak az esélyeit Erdélyben: ez számunkra elfogadhatatlan" - mondta Mesterházy.

Az MTI kérdésére, hogy miként újult meg az MSZP nemzetpolitikája, Mesterházy azt mondta, ez azzal kezdődött, hogy az MSZP frakció megszavazta a kettős állampolgárságot.

"Mi fontos szimbolikus aktusnak tekintettük ezt: amióta Románia is EU tagja, inkább szimbolikus és érzelmi kötödést jelent a magyar állampolgárság" - magyarázta az MSZP elnöke. Hozzátette, a parlamenti munka során támogatják az olyan ügyeket, prioritásokat, amelyek a határon túli magyarság számára is fontosak, például azokat, amelyek a támogatáspolitikával kapcsolatosak.

Az RMDSZ vezetőivel zárt ajtók mögött folytatott megbeszélés után a szocialista politikus az MTI-nek elmondta: a határon túli magyarsággal való kapcsolatokat nem ideológiai alapon építik, ebben a pártpolitikának nem lehet szerepe.

"Mi nem pártpolitikai alapon akarunk lépéseket, gesztusokat tenni, hanem a téma fontossága okán, erről a parlamentben is nemzeti minimumot kellene kialakítani, ami nem politikai vita tárgya, hanem egy józan konszenzust övező kérdéskör" - jelentette ki az MSZP elnöke.

Borbély László az RMDSZ politikai alelnöke, a bukaresti képviselőház külpolitikai bizottságának elnöke a találkozó után elmondta: az RMDSZ már 1990 óta az egyenlő közelség elvét követi a magyarországi pártokhoz fűződő viszonyában, és jó kapcsolatra törekszik a magyarországi pártokkal, azokkal, amelyek figyelembe veszik az erdélyi magyarság akaratát. Hozzátette: ez az akarat megnyilvánult a helyhatósági választásokon, amikor az RMDSZ hiteles képviselője maradt a romániai magyarságnak az önkormányzatokban.

"Fontos, hogy ne lépjenek túl egy bizonyos határt, ami most, a kampányban megtörtént, és ezt nem tudjuk értékelni. Mi felnézünk Magyarországra, egy erős Magyarországot akarunk, ahol ne legyenek olyan konfliktusok, amelyek például befolyásolják a határon túli magyarságot negatívan, ezt kérjük a magyar kormánytól, ezt kérjük a magyar politikusoktól" - mondta az RMDSZ politikai alelnöke.


Forrás: MTI   |   STOP


a rovat további hírei
Miért éppen Alaszka? Ott is több mint 25 fokot mérnek A német külügyminiszter közleményben méltatja Horn Gyula érdemeit Obama atomfegyver-leszerelési javaslatot tett Berlinben Ab-döntés Berlusconi adócsalás-peréről: most már jogerősen elítélhetik Reding cáfolata: a megjelenteknek köze sincs a valósághoz "Reding-ügy": Surján komolyan vette Lovas István "leleplező" cikkét Tabajdi: Az Unió az emberek egészségét védi!
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó:metart Széttárt lábakkal vár a biliárdasztalon - Fotók 18+
Ne ijedj meg a nagyi-bugyitól! Ha közelebbről megnézed, kiderül, hogy szinte átlátszó, sok csipke van rajta.
Fotó: playboy Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.