2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 07:02 | DEZSŐ, DÉZI

Szerbiában fogadni is lehet a vasárnapi választások győzteseire

2012. május 06. | 09:14
Szerbiában a magán fogadóirodák nagy része is beszállt a választási hadjáratba: az irodákban arra lehet fogadni, hogy egy adott jelölt támogatottsága hány százalékos lesz. Találat esetén a fogadó a befizetett száz dinárjáért 185 dinárt kap vissza. Eddig legtöbben a Szerb Haladó Párt (SNS) győzelmére fogadtak.

Elemzők a kampány végén megállapították: ez volt az első alkalom, hogy a pártok kevesebbet beszéltek saját magukról, sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a vetélytársaikat lejárassák.

A korábbi választásokat szerény marketingtevékenység előzte meg. Ezúttal a pártok az összes lehetőséggel éltek: plakátok, rádiós és televíziós reklámok özöne zúdult a választókra. Tele voltak az autóutak és a települések utcái falragaszokkal és óriásplakátokkal. Az 52 napos kampány végét az jelezte, hogy az összefirkált falragaszokat és óriásplakátokat már nem pótolták, ottmaradtak a rájuk firkált velős véleményekkel együtt.

A pártok főleg a televízióra összpontosítottak. Kisfilmek és zenés betétek váltogatták egymást a képernyőn, sőt voltak olyan jelöltek is, akik maguk zenéltek és énekeltek. Színészek és énekesek ekkora tömege is most először jelent meg a pártok rendezvényein. A költségeket firtató kérdésekre a pártok "magukat meg nem nevező támogatókra" hivatkoztak.

Új szabály, hogy a választások után egy hónappal hivatalosan el kell számolni a szponzori és kampánypénzekkel, egy köztársasági bizottság nézi át a zárszámadásokat.
A jelöltek kevesebbet használták a facebookot vagy a twittert kampánycélokra. Internetes oldalakon és a pártok honlapján olvasói leveleknek álcázott ellenpropagandával éltek, de a sok azonos cím többször lebuktatta őket.
Ugyancsak idei szabály, hogy az elnökjelöltek csak úgy igényelhettek a költségvetésből pénzt a kampányra, ha előtte letétbe helyezték az összeget (lehetett értékpapírban is), vagy arányos értékű ingatlant kínáltak fedezetként. A támogatás 50 millió dinár (447 ezer euró) volt. Ha a jelölt nem éri el az 1 százalékos támogatottságot, akkor vissza kell fizetnie a pénzt, s automatikusan elveszti a letétet. A szigorítás célja az, hogy a komoly szándék nélküli - csak a pénzre áhítozó - elnökjelölteket elrettentsék az indulástól.
A népképviselőkről szóló törvény tavalyi módosítása szerint idén a jelöltek 33 százalékának nőnek kellett lennie, s olyan helyen kellett szerepelnie, hogy reális esélye legyen a parlamentbe jutásra.
Utolsó alkalommal használják a többszöri szavazás lehetőségét kizáró foszforeszkáló oldatot: ezzel befújják annak a mutatóujját, aki már szavazott. A következő választáson ez már nem lesz.
Az újságok összegyűjtötték a kampányban elhangzott legvadabb ígéreteket. Az első helyezett az a közép-szerbiai jelölt lett, aki győzelme esetére egy elefántot ígért városának, "legalább erről leszünk ismertek" felkiáltással.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Szerbia, választás


a rovat további hírei
Szerdán is zavargások voltak Stockholm elővárosaiban Martin Schulz helyreigazítást kért, amely meg is jelent Terroristatámadás? Megöltek szerdán Londonban egy brit katonát Ha a szeretőd férje elől menekülsz, ne felejtsd el hívni a tűzoltókat - Videó Hegymászók eltűnése: ha mentésre indul, a serpa is életveszélyt vállal Mesterházy Lipcsében: már csak papíron demokrácia Magyarország Orbán: a magyar kormánynak nincs vitája a német kancellárral
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.