Szír helyzet: Aszad elnök "valóságos háborús állapotokról" beszélt
címlapsztori
1/10
Kína időszerűnek tartja a politikai párbeszédet Szíriában és úgy véli, hogy ezt a nemzetközi közösségnek elő kell segítenie - közölte a kínai külügyi szóvivő szerdai tájékoztatóján.
A nemzetközi közösségnek arra kell összpontosítania, hogy elősegítse Kofi Annan előterjesztésének végrehajtását és valamennyi érintett felet rávegye az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak végrehajtására - mondta Hung Lej (Hong Lei) külügyi szóvivő, hozzátéve, hogy az erőszak azonnali leállítására, a politikai párbeszéd megkezdésére van szükség előfeltételek és az eredmények előzetes meghatározása nélkül.
Arra a felvetésre, hogy Bassár el-Aszad elnök kedden "valóságos háborús állapotokról" beszélt, Hung megerősítette, rendkívül fontos, hogy megtalálják a helyes irányt, ami a szíriai konfliktus politikai megoldásához vezethet.
Kína kész együttműködni a nemzetközi közösséggel, hogy mielőbb békés, méltányos és megfelelő megoldást találjanak (a szíriai válságra) - tette hozzá a szóvivő.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Szíria, polgárháború, Kína, ENSZHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A hétvégén ismét megtelik a Dunasziget
Mi robbantotta be a kerozint? Kérdőjelek az utasszállító katasztrófája körül
Nem keresik tovább Jimmy Hoffa maradványait
Adatgyűjtés: Az FBI elismerte, hogy drónokat alkalmaz belföldi felderítésre
Miért éppen Alaszka? Ott is több mint 25 fokot mérnek
A német külügyminiszter közleményben méltatja Horn Gyula érdemeit
Obama atomfegyver-leszerelési javaslatot tett Berlinben