2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 18:53 | MILÁN, IVÓ

Szíria nyitott minden megoldásra - feltéve, hogy az a rezsimnek kedvez

2012. augusztus 21. | 08:57
A nyugati államok által javasolt repüléstilalmi övezet Szíria feletti bevezetését Damaszkusz az ország elleni agresszióként értelmezné - közölte Buszejna Saabán, a szíriai elnök megbízottja a Hszinhua hírügynökséggel Pekingben.

A Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és más nyugati vezetők által felvetett, s egyes arab államok által is támogatott kezdeményezésről Saabán kijelentette, "Szíria nem tűr el agressziót és adott esetben megvédi magát".

Bassár el-Aszad elnök politikai és média-tanácsadója úgy vélte, nem vezetnek be repüléstilalmi zónát, illetve remélte, hogy erről sosem születik majd megegyezés.

A szíriai politikus azt hangoztatta, hogy a felkelők fegyverrel és pénzzel való ellátása Szíria szuverenitásának megsértését jelenti. Véleménye szerint a kormányellenes csoportok külső támogatása az oka az immár 18 hónapja tartó folyamatos erőszaknak.

Saabán megerősítette, Damaszkusz egyetért azzal, hogy az ENSZ és új különmegbízottja nagyobb szerepet kapjon a válság rendezésében. A világszervezet minden új kezdeményezésére nyitottak, amit levélben erősítettek meg az ENSZ főtitkárának - mondta.

Lahdar Brahiminek, az ENSZ új különmegbízottjának közvetítő szándékát, a politikai megoldást a nemzetközi közösségnek is támogatnia kell - hangoztatta Saabán, de megismételte, "a probléma, hogy Szaúd-Arábia, Katar és Törökország pénzzel és fegyverzettel segíti elő Szíria destabilizálását, a legszörnyűbb bűncselekmények elkövetését".

A szíriai politikusnő Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszter meghívására érkezett a kínai fővárosba, ahol közel egy hetet töltött, s tájékoztatta vendéglátóit a szíriai helyzetről. Jang a találkozó alkalmával tűzszünetre, az erőszak azonnali leállítására szólította fel a Szíriában szemben álló feleket, valamint "a szíriaiak által irányított" politikai átmenet mielőbbi megkezdését, a szíriai emberek által jogosan igényelt változásokat sürgette.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Szíria, arab forradalmak, polgárháború


a rovat további hírei
Összevert újságírónő - repül a belügyminiszter? Magyarország lett a fenyegető példa Ezrek haláláért felelős az egykori szakács Megyei választásokra készül az MKP 15-en kísérték Angela Merkelt Ferenc pápához Semjén Csíksomlyón: "Meg fogunk maradni" Martin Schulz helyreigazítást kért
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.