Túl sok embert idegesített az utcazene
címlapsztori
1/10
Utcazenész-regulát vezetnek be egy brit városban - a lakosok nagy örömére.
A suffolki Woodbridge vezetőségénél talált nyitott fülekre sok panasz, amelyekkel elsősorban bolti eladók hozakodtak elő, mivel ők szenvednek a legtöbbet az üzletük közelében muzsikálóktól.
"Vannak egészen fantasztikus zenészeink, de van néhány nagyon rossz is" - idézte Neil Boast, a városközpont igazgatóját a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató.
A rosszakkal az a fő baj, hogy nemcsak rosszul játszanak, hanem ráadásul mindig ugyanazt. Repertoárjuk rendkívül szűkös, és az örökös ismétlődés megőrjíti kényszerű közönségüket. A városban van egy trombitás, aki mindössze ötütemnyit játszik, azután elhallgat, majd pedig kezdi elölről ugyanazt a műfoszlányt. Ő a legnépszerűtlenebb woodbridge-i utcai muzsikus.
Mostantól, ha panasz érkezik egy zenészre, a város megszabhatja, hogy maximálisan hány percig játszhat egy adott helyen, és hány órányi szünet után térhet vissza.
A szabályozás nem ismeretlen Angliában. Bath-ban például 45 perc játék után két órán át vagy csendben kell lennie egy utcazenésznek, vagy hallótávolságon kívül kell folytatnia produkcióját.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
utcazenészHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Szivárgás: hatalmas sugárdózis a fukusimai erőmű alatt
II. János Pál csodatétele: részletek még nincsenek, meglepetés lesz
Adatgyűjtés: a titkosszolgálat a terroristák elleni sikereire hivatkozik
A Freedom House térségünkről: Magyarország a "megszilárdult demokráciák" sorának végén
Markó Béla: Csonka demokratikus rendszer jött létre Romániában
Oroszország: Robbanások sorozata egy hadibázison
Magyar igény: árvíz esetén azonnali uniós beavatkozást, a szennyező fizet elvén