2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 08:58 | DEZSŐ, DÉZI

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nyerte a POSzT-ot

2012. június 16. | 20:01
A XII. Pécsi Országos Színházi találkozón a legjobb előadás a Bányavirág lett a szakmai zsűri szerint. A rendezésnél Mohácsi János vitte el a pálmát a Szentivánéji álommal, illetve a közönség zsűri is az utóbbi előadást tartotta a legjobbnak.

A szakmai zsűri által legmagasabbra értékelt, Sebestyén Aba rendezte győztes produkcióban játszott a legjobb férfialakításért járó díjat megosztva elnyerő Viola Gábor és Bányai Kelemen Barna.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Szentivánéji álom című Shakespeare-előadása Mohácsi István és Mohácsi János átiratában négy díjat kapott: a legjobb rendező Mohácsi János, a legjobb női mellékszereplő Csonka Szilvia lett, a legjobb jelmezért Remete Krisztinát jutalmazták, s e darab nyerte el a közönség zsűri díját.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Israela Margalit: Trió című előadásában nyújtott teljesítményéért Kuna Károly érdemelte ki a legjobb férfi főszereplőnek, Tóth Auguszta pedig a legjobb női alakításért odaítélt kitüntetést. Ebben a darabban játszott a legjobb harminc év alatti színésznek választott Pál András is.

A bírálók szerint a debreceni Csokonai Színház Moliere: Scapin, a szemfényvesztő című előadásának volt a legjobb díszlete, melyért Helmut Stürmer részesült elismerésben. A darabban színpadra lépő Mészáros Tibor kapta a legjobb férfi mellékszereplő díját.

A legjobb női főszereplőnek járó kitüntetést a budapesti Radnóti Miklós Színház Tennessee Williams: Vágyvillamos című előadásában szereplő Kováts Adélnak ítélték. A legjobb harminc év alatti színésznő a budapesti Katona József Színház Bessenyei György A filozófus, valamint Torsten Buchsteiner Nordost című darabjában egyaránt emlékezeteset alakító Pálmai Anna lett.

Stenczer Béla színművész, a POSZT ügyvezetője a találkozót értékelve szombaton az MTI-nek azt mondta: a fesztivál annak ellenére volt sikeres, hogy a rendezőknek tíz nap alatt rendkívül sok, mintegy 270 rendezvényt kellett lebonyolítaniuk, és az esős időjárás miatt mérsékelt volt a szabadtéri, illetve a Zsolnay Kulturális Negyedben lebonyolított programok látogatottsága.

Az ügyvezető kiemelte, hogy a zsűri által színvonalasnak értékelt versenyelőadások valamint a fő programok telt ház előtt zajlottak. Nagy érdeklődés kísérte a Kodály Központban bemutatott produkciókat, a színművészetis hallgatók vizsgaelőadás-sorozatát, s egyebek mellett a Pécsi Horvát Színház által befogadott nemzetiségi fesztivált is.

A XII. PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ DÍJAZOTTAI - 2012. JÚNIUS 16.

A szakmai zsűri díjai:

Legjobb előadás:
Székely Csaba: Bányavirág
Rendező: Sebestyén Aba
Yorick Stúdió, Marosvásárhely - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat

Legjobb rendezés:

Mohácsi János
William Shakespeare műve alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János:
Szentivánéji álom
Weöres Sándor Színház, Szombathely

Legjobb női főszereplő:

Kováts Adél
Tennesee Williams: Vágyvillamos
Radnóti Miklós Színház, Budapest

Legjobb férfi főszereplő:

Kuna Károly
Israela Margalit: Trió
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Legjobb női mellékszereplő:

Csonka Szilvia
William Shakespeare műve alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János:
Szentivánéji álom
Weöres Sándor Színház, Szombathely

Legjobb férfi mellékszereplő:

Mészáros Tibor
Moliere: Scapin, a szemfényvesztő
Csokonai Színház, Debrecen

Legjobb díszlet:

Helmut Stürmer
Molière: Scapin, a szemfényvesztő
Csokonai Színház, Debrecen

Legjobb jelmez:

Remete Krisztina
William Shakespeare műve alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János:
Szentivánéji álom
Weöres Sándor Színház, Szombathely

Legjobb dramaturgiai munka:

Szabó Borbála
Katona József: Bánk bán
Katona József Színház, Kecskemét

A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díjai:

Legjobb férfi alakítás
-megosztva-
Viola Gábor
és
Bányai Kelemen Barna
Székely Csaba: Bányavirág
Yorick Stúdió, Marosvásárhely - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat

Legjobb női alakítás:

Tóth Auguszta
Israela Margalit: Trió
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár


A Fidelio díjai (a színész zsűri döntése szerint):

Legjobb 30 év alatti színésznő:
Pálmai Anna
Bessenyei György: A filozófus
valamint
Torsten Buchsteiner: Nordost
Katona József Színház, Budapest

Legjobb 30 év alatti színész:
Pál András
Israela Margalit: Trió
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

A közönség zsűri díja:

William Shakespeare műve alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János:
Szentivánéji álom
Rendező: Mohácsi János
Weöres Sándor Színház, Szombathely


Forrás: Pécsi STOP/poszt.hu   |   STOP

címkék
POSZT, Pécs, Pécsi Országos Színházi Találkozó, Bányavirág


a rovat további hírei
Nézz körül - új látásmóddal készült fotók tárlata nyílik Kassán Cannes - Csalódást okozott a Refn-Gosling páros újabb filmje Széll György karmester is bekerült a Gramophone Hírességek Csarnokába Elhunyt Mátyás Irén Sztankay még újra játszana Bodrogival Színházünnep Szekszárdon: három nap alatt hat darab a DBU-ban Katona Szabó Erzsébet bőr- és papírkollázsaiból nyílik kiállítás Pécsett
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.