Idén nem lesz Kapcsolat-koncert
címlapsztori
1/10
Elmarad ebben az évben a budapesti T-Mobile Kapcsolat-koncert, Európa egyik legnagyobb ingyenes zenei rendezvénye.
A főszervező Telekom döntését költségcsökkentési okok indokolják - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön, hozzátéve, hogy a zenei programok támogatása továbbra is a vállalat szponzorációjának kiemelt területe marad. A cég nem tartja kizártnak, hogy még jelentkezik hasonló kezdeményezéssel a jövőben.
A maga nemében egyedülálló kezdeményezésként jellemzett koncertet hagyományosan június 30-a környékén rendezték meg az elmúlt években a budapesti Felvonulási téren. Az ingyenes szabadtéri koncertnek számos magyar zenekar és előadó mellett olyan külföldi sztárfellépői voltak mint Sting, Elton John és Pink.
A könnyűzenei esemény évről évre százezreket vonzott, és a budapesti nyár egyik kiemelt eseményévé vált. Először 1997-ben rendezték meg a No Mercy amerikai együttes fellépésével, Sting, Elton John és Pink mellett többek közt olyan zenészek és együttesek szórakoztatták a közönséget, mint a Modern Talking, az LGT, a Pet Shop Boys, a Kool and the Gang és Melanie C, Joe Cocker, Lionel Richie, Bryan Adams, Santana, a Simply Red és Rod Stewart.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
T-MobileHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
60 éves lett a táncművész
Budapestre tart a Step Up belga királya
Szabó István lesz az Arany Barack filmfesztivál zsűrielnöke
Az Attraction és a fair play díjas sportolók vettek részt Áder díszvacsoráján
Félszáz programmal készül a Janus Pannonius Múzeum a Múzeumok Éjszakájára
Nemzetközi kiállítás Pécsett a sváb migrációról
Állatsimogató is lesz a Vajdahunyadvárban