Különdíjat ért a Mecsek Táncegyüttes produkciója Zalaegerszegen
címlapsztori
1/10
Különdíjjal tért haza a Mecsek Táncegyüttes a hétvégén tartott a zalaegerszegi XXV. Zalai Kamaratánc Fesztiválról. A baranyaiaknak a "Bor' anyja" ímű produkció hozta meg a sikert, melyet hamarosan Pécsett is bemutatnak.
A Zalai Kamaratánc Fesztivál 1965 óta a hazai néptáncművészet meghatározó szakmai fóruma, melynek jubileumi, huszönötödik eseményén, az egerszegi Hevesi Sándor Színházban mintegy harminc kamaraformáció több mint negyven koreográfiát mutatott be. Az autentikus folklór és a táncszínházi kategóriában nevezett műveket illusztris szakemberekből álló zsűri értékelte, hat tagja közt olyan együttesvezető-koreográfusokkal, mint Zsuráfszky Zoltán (Honvéd Táncszínház), Mihályi Gábor (Magyar Állami Népi Együttes) és Szögi Csaba (Közép-Európa Táncszínház).
"Hogy Baranya a' bornak hazája, az ugy is közönségesen tudva van." - hangzott el a felütése annak a produkciónak, amely a baranyai folklórt a bor köré szőve állította színpadra a XXV. Zalai Kamaratánc Fesztiválon. A száz évvel ezelőtti korcsmai közeget idéző alkotás Baranya különösen gazdag bordalhagyományát szedte csokorba, dramatikus szituációkkal és a dalokhoz illő táncokkal tarkítva, a Mecsek Táncegyüttes férfikarának előadásában. A cím, miként a mottó is, Haas Mihály értekezését idézte az 1840-es évekből, mely szerint "Baranya a' borok' igazi hazája; innen neveztetett tehát Baranyának, azaz bor' anyjának.". Molnár Péter "Bor' anyja" című koreográfiája az élethű, borgőzös hangulatnak és a harsány előadásnak köszönhetően a versenyben különdíjat érdemelt.
A fesztiválon a Mecsek táncosai a "Bor' anyja" mellett két másik kompozícióval is színpadra léptek: táncszínházi kategóriában előadták Bognár József "A koreográfus" című, legújabb darabját, az autentikus művek között pedig bemutatták Vass Oszkár "Déli szél" című baranyai táncösszeálítását - a Vörös Rezesbanda zenei kíséretére.
A díjat érő produkciót hamarosan a pécsi közönség is láthatja, a "Bor' anyja" június 7-én szerepel a Mecsek Táncegyüttes új, baranyai műsorában a Pécsi Harmadik Színházban.
Forrás: Pécsi STOP/Mecsek Táncegyüttes |
STOP

címkék
Mecsek Táncegyüttes, Zalaegerszeg, táncfesztivál, különdíjHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
60 éves lett a táncművész
Budapestre tart a Step Up belga királya
Szabó István lesz az Arany Barack filmfesztivál zsűrielnöke
Az Attraction és a fair play díjas sportolók vettek részt Áder díszvacsoráján
Félszáz programmal készül a Janus Pannonius Múzeum a Múzeumok Éjszakájára
Nemzetközi kiállítás Pécsett a sváb migrációról
Állatsimogató is lesz a Vajdahunyadvárban