Leányfalu díszpolgára lett a nagy író
Díszpolgári címet adományozott posztumusz Leányfalu önkormányzata a település egykori lakójának, Móricz Zsigmondnak.
A gesztussal az író emléke előtt kívántak tisztelegni halálának 70. évfordulója alkalmából - mondta el az az MTI-nek Nyíri Csaba polgármester hétfőn.
"Személye meghatározó volt a település életében - emlékét ma utca- és iskolanév őrzi -, mint ahogy Leányfalu is kiemelkedő jelentőségű hely volt Móricz számára" - fogalmazott Nyíri Csaba. Móricz Zsigmond Leányfalun írta többek között a Légy jó mindhalálig című regényét, az Erdély trilógiát, az Életem regénye című önéletleírását, de itt született a Napló is. Leszármazottai ma is abban a házban élnek, amely az író által az 1900-as évek elején vásárolt telken épült fel, és ahová 1936-ban költözött véglegesen. Itt élt például az író két lánya, Lili és Virág, ma pedig unokája, Kolos Virág és családja lakja a házat, de megfordult Leányfalun az író fogadott fia, Móricz Imre is - mutatta be a település és az író kapcsolatát a polgármester. A posztumusz díszpolgári cím adományozásáról április 24-én döntött a testület, az ünnepélyes aktusra pünkösd vasárnapján került sor, ahol a család nevében Kolos Réka, Kolos Virág és Móricz Imre, valamint az író dédunokája, Rindt Kata vette át a díszoklevelet. "
"Az írófejedelem egyben Pócsmegyer díszpolgára is lett, hiszen a két település a múlt század közepéig összetartozott, és Móricz a pócsmegyeri református templomába járt, ahol a presbiterek padjában volt helye, édesanyja, Pallagi Erzsébet pedig a pócsmegyeri temetőben nyugszik" - tette hozzá a polgármester. Az idei év ünnepi eseményei sorában június 30-án kerül sor a Móricz Zsigmond Társaság ünnepi közgyűlésre Leányfalun, szeptember 8-án Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke emlékezik az íróra a pócsmegyeri templomban ünnepi istentisztelet keretében, és szeptemberben rendezik meg az országos Móricz-prózamondó versenyt a leányfalui általános iskola szervezésében - hívta fel a figyelmet a településvezető.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Móricz Zsigmon, Leányfalu, díszpolgárHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Az aktuálpolitika benne van
Új színt hoz a mozikba egy magyar vállalkozás
Eurovízió - ByeAlex tizedik helyen végzett
Cseh napok a Katonában
Wagner-fesztivál az Erkel Színházban
Eurovízió - ByeAlex a TOP10-be is bekerülhet
Izgalmas színházi fesztivál lesz Kaposváron