Művészeti piac nyílik a Zsolnay Negyedben
Rendszeresen, havonta egy alkalommal mutatkozhatnak be iparművészek és kézművesek Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyed területén, a művészeti piacon.
Első alkalommal július 14-én, szombaton 10 és 18 óra között látják vendégül a térség iparművészeit, kézműveseit és várják az érdeklődő látogatókat, vásárlókat - mondta el Márta István, a pécsi kulturális negyedet működtető társaság, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a kezdeményezésről tartott csütörtöki tájékoztatón.
Hozzáfűzte: a piaccal azt szeretnék elérni, hogy ezentúl havonta egy alkalommal találkozhasson a művész és az általa előállított termék vásárlója. Erre kiváló helyszín a nyüzsgő kulturális negyed.
Baka Sára főszervező, a negyedben található Boltok utcájában működő galéria vezetője azt mondta: Magyarországon általános tapasztalat, hogy többnyire gasztronómiai rendezvényeken kapnak helyet kézművesek, afféle körítésként.
A művészeti piac határozott célja, hogy önmagában is meg tudjon állni egy ilyen jellegű esemény - hangsúlyozta Baka Sára, aki szerint eleddig nagyrészt csak a fővárosban kaptak önálló rendezvényt a kézművesek, iparművészek.
A művészeti piacon fiatal, helyi művészek és alkotók kézműves áruiból, iparművészeti, lakberendezési, divat- és használati tárgyaiból válogathatnak az érdeklődők. Szombaton baranyai művészek állítanak ki, de a jövőben a régióból, Tolna és Somogy megyéből is érkeznek majd művészek a remények szerint.
Márta István elmondta, hogy a Pécsi Tudományegyetem - szintén a negyed területén működő - művészeti karával is felvették a kapcsolatot. Az a céljuk, hogy a jövőben az intézmény hallgatói is kapcsolatba léphessenek a közönséggel, árulhassák alkotásaikat.
A következő művészeti piacot augusztus 25-én és 26-án tartják meg a kulturális negyedben Pécsett.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Pécs, ZSKN, Zsolnay Kulturális Negyed, piac, iparművészet, kézművesség, Baka Sára, Márta IstvánHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Elhunyt Mátyás Irén
Sztankay még újra játszana Bodrogival
Színházünnep Szekszárdon: három nap alatt hat darab a DBU-ban
Katona Szabó Erzsébet bőr- és papírkollázsaiból nyílik kiállítás Pécsett
Soderbergh megvárta a rákkal küzdő sztárt - hálakönnyek Cannes-ban
"Virágillatban játszottak a Nemzetiben"
Antonio Banderas is chilei bányásznak áll