Szerelmesek találkozása: először a nagyközönség előtt
címlapsztori
1/10
Ellopták, befalazták, száz évig rejtőzködött, majd aukciós rekordot döntött, most pedig Pécsett tárják a nagyközönség elé Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című kalandos életű festményét.
Pénteken kora este kis ünnepség keretében adták át a nagyközönségnek Csontváry szintén nem nagy, ám annál fontosabb és cifrább előéletű festményét, a Szerelmesek találkozását.
Az 1902 körül készült különleges alkotás 2006-ban a hazai árverések történetében rekordáron, 230 millió forintért kelt el. A képet még sohasem állították ki, az aukcióig sem a szakma, sem a közönség nem láthatta teljes egészében.
A kép több mint 100 évig rejtőzködött, majd elrabolták, befalazták, és csak április végén került elő. Olyannyira, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságról került hétfőn Pécsre, a Csontváry Múzeumba.
A pénteki átadáson Winkler Nóra, a kép 2006-os árverésének vezetője hosszan ecsetelte azt a néhány percet, amikor a kép rekordáron elkelt. Mint mondta: Csontváry minden napját átszövi az életünknek. Alig van iskola, ahol ne lenne kiállítva pár reprója, de társasházakban sem ritka. Mégis, a legtöbb képével úgy járunk, mint a japán turisták a Mona Lisával. Elrohanunk mellettük, vagy gyorsan lekattintjuk, hogy ki legyen pipálva.
A Pécsett pénteken kiállított festmény azonban azért is különleges, mert Csontváry képeiről szinte teljesen hiányzik a szerelem ábrázolása.
Fabényi Júlia, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója gyakorlatilag Szent János áldását kérte, hogy a kép az eredetileg tervezett legális úton távozzon Pécsről.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
Pécs, Csontváry Kosztka Tivadar, Szerelmesek találkozása, festmény, Fabényi JúliaHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Több mint 15 millió forint gyűlt össze Nick Vujicic magyarországi előadásain
60 éves lett a táncművész
Budapestre tart a Step Up belga királya
Szabó István lesz az Arany Barack filmfesztivál zsűrielnöke
Az Attraction és a fair play díjas sportolók vettek részt Áder díszvacsoráján
Félszáz programmal készül a Janus Pannonius Múzeum a Múzeumok Éjszakájára
Nemzetközi kiállítás Pécsett a sváb migrációról