2013. május 26. vasárnap | 21. HÉT | 146. NAP | 10:34 | FÜLÖP, EVELIN

Vasárnap összejönnek a balatoni lovasok

2012. július 31. | 14:51
A komoly tétre menő küzdelmek mellett kacagtató futamokat is rendeznek a hétvégi Balatoni Vágtán: a távot nem csak sebesen száguldó lovak nyergében, hanem szamárháton is lehet majd teljesíteni az egyik legkülönlegesebb Nemzeti Vágta előfutam-helyszínen.

Hazánk legnagyobb idegenforgalmi területe, a balatoni régió sem maradhat ki a Nemzeti Vágta előselejtezőinek sorából: a Balatonlelle melletti Rádpusztán augusztus 5-én, vasárnap a tó északi és déli partjának lovasai küzdenek meg a fővárosi fináléba jutásért.

A közel hét hektáron elterülő csárda és szabadidő centrumban minden adott egy régiós, hagyományőrző lovas esemény megrendezésére: csodás környezet, magyaros vendégszeretet, családi programok, kemencében sült ételek, szenzációs versenyek várják majd a kilátogató közönséget.

- A Balaton kiemelt üdülőövezetéhez 179 település tartozik, a Balatoni Vágta tulajdonképpen erről az összetartozásról szól, őket kívánjuk megszólítani. Az Elővágtára benevezők a számukra felállított standokon bemutatkozási lehetőséget kapnak, egy jó szerepléssel pedig, nem mellesleg dicsőséget, ismertséget szerezhetnek településüknek - mondja Antal Bernadett főszervező. - Az előfutamokat a jelentkezők végső számától függően, több körben indítjuk 10 óra 45 perctől. A középdöntőt 13 órakor, a mindent eldöntő finálét 15 órakor rendezzük. Izgalmas, szép versenyt várunk, s nem titkoltan szeretnénk majd magán a Nemzeti Vágtán is - szeptember 15-16-án - a Hősök terén egy jó eredménnyel ráirányítani a figyelmet régiónkra.

A főszervező hozzátette, igazi vidám, családi programot szeretnének nyújtani a tónál élő vagy nyaraló látogatóknak: a gyerekeket játszótér, légvár, pónilovaglás, baromfiudvar várja, majd zenés interaktív játékba invitálja őket a Budapesti Pódium Színház - Mesélnek az állatok című előadása. A Széljáró Balladás Együttes produkciója a betyárvilágot idézi fel, de lesznek különböző lovasbemutatók, valamint kézműves vásár is.

Kuriózum, hogy a Balatoni Vágtán az "esélyegyenlőség" jegyében a lovak mellett szamarakkal is lehet majd versenyezni. S bár ebből a futamból nincs bejutási lehetőség a Nemzeti Vágta futamába, a vidám csacsi-galopp mégis érdekesnek ígérkezik, ugyanis ezek az állatok időnként megmakacsolják magukat. A korábbi futamok alkalmával előfordult, hogy a táv felénél egyikőjük megfordult, s visszafelé vette az irányt, míg egy másik "versenyző" pár méter után leült, és nem volt hajlandó tapodtat sem mozdulni. S bár szépségben sem veszik fel a versenyt nagyobb és erősebb rokonaikkal, a maguk módján mégis csak bájos állatok, így a legcsinosabb közülük külön jutalomban részesül.


  |   STOP

címkék
Nemzeti Vágta, Balatoni Vágta


a rovat további hírei
Török Vera életműdíjas Miközben a magyar film halott, addig idén 15 százalékkal több film készült a világon Budapesten és Pécsett is koncertezik a Sierra Maestra Hyppolit: vicces, korrekt, kissé avitt Törülköző a nyakba, hüvelykujj az égnek, és irány a galaxis! Zsúfolt lesz szombaton a 3-as főút Visontánál Social Error - A Szputnyik Hajózási Társaság bemutatója a Nemzeti Színházban
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: babesmachine Hátulról így még egy csaj sem mutatta magát - Fotók 18+
Nem Yummy a visszafogott nő mintapéldánya.
Fotó: novoporn A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.