A rendőrség hallgat Bándy-ügyben - keresik a tettestársakat
címlapsztori
1/10
A rendőrség egyelőre nem tart sajtótájékoztatót a Bándy-ügyben. Úgy tudjuk, hogy P. László mellett még keresnek a rendőrök tettestársakat, a Magtár utcában azt az információt kaptuk, hogy egy bizonyos O. Tibort is keresnek.
11:28
Hétfőn látványosan menekültek otthonukból azok a romák, akik egy ideig egy házban éltek Bándy Kata feltételezett gyilkosával. Ma ismét ott találtuk őket, állításuk szerint csak pár holmiért mentek vissza. További részletek itt!
Kedd 09:56
Zsobrák Péter úgy nyilatkozott portálunknak, hogy egyelőre nincs kitűzve sajtótájékoztató időpontja. Úgy tudjuk, hogy mindaddig nem ad ki információkat a rendőrség, amíg be nem gyűjtötték az ügy összes gyanúsítottját. A Magtár utca egyik meglehetősen romos épületében lakott P. László, ott kollégánk megtudta, hogy egy O. Tibor nevű férfit kerestek vagy keresnek a rendőrök. Ennek ellentmond, hogy P. László védője azt mondta: László beismerő vallomást tett, és egyedüliként vállalta magára a bűncselekményt. Jelenleg a gyanúsított kihallgatása zajlik.
17:02
A Pécsi STOP-nak egyelőre név nélkül nyilatkozott P. László kirendelt ügyvédje. A férfit gyanúsítják Bándy Kata meggyilkolásával. Bár a Pécsi STOP úgy tudja, van más gyanúsítottja is az ügynek, védője azt mondta: László beismerő vallomást tett, és egyedüliként vállalta magára a bűncselekményt. Vallomásában szexuális indítékról beszélt a gyanúsított.
Az ügyvéd elmondta: a korábbi információkkal ellentétben nem Pécsett, hanem Bóly környékén, egy mezőn fogták el a rendőrök a menekülő gyanúsítottat. Ekkor tört el az orra: a férfi nem adta meg magát, a kommandósoknak kellett a földre teperniük.
Korábban számos információ jelent meg arról, hogy hol, milyen körülmények között történhetett a brutális gyilkosság. P. László ezekkel szemben ügyvédje szerint azt a tanúvallomást tette, hogy ott, az árok szélén gyilkolta meg a pécsi nőt, ahol a holttestet megtalálták.
A Pécsi STOP kérdésére, hogy a gyanúsított megbánta-e tettét ügyvédje elmondta: kimerült és megrendült volt, de a megbánás szót nem használta. P. László előzetes letartóztatásáról szerdán délelőtt tizenegykor döntenek a Pécsi Városi Bíróságon.
Az Index azt írja: P. Lászlót 16 éves korában zsarolás miatt vette őrizetbe 2003-ban a kiskunhalasi rendőrkapitányság. Az akkori hír szerint azt a P. Lászlót, aki kelebiai lakost volt, azzal gyanúsították meg, hogy testi bántalmazással fenyegetve mobiltelefonja átadására kényszerített egy 14 éves fiút, valamint pár nappal korábban egy 13 éves fiút is. A rendőrség akkori közleménye szerint alapos volt a gyanú, hogy a zsaroló több más hasonló bűncselekményt is elkövetett. Az Index megpróbált ezekről az ügyekről érdeklődni hétfőn a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányságnál, de a rendőrség ennyire régi ügyről nem tudott információt adni.
Más információk szerint azóta többször volt börtönben a férfi, rablásért, majd autófeltörésért, utóbbi büntetéséből kevesebb mint egy éve szabadult.
P. László körül hétfőn valósággal forrt a víz a Facebookon. A legnépszerűbb közösségi oldalon rengetegen osztották meg fotóját, egyik változatában egyebek mellett "Így néz ki egy gyilkos szörnyeteg" felirattal. A kérdés láthatóan megosztotta az oldal közösségét: a szóba forgó fotót sokan megosztották, de volt olyan is, aki ezt bírálta.. Azok, akik az utolsó hetekben egy házban éltek a gyanúsítottal, retorziótól tartanak.
16:17 Megszólalt Páva zsolt
Szülőként, magánemberként és polgármesterként egyaránt mélységesen megrendített az a kegyetlen bűncselekmény, amelyre évek óta nem volt példa, ám most mégis megtörténhetett városunkban. Egy fiatal lány életének kioltása és az az embertelen, lelketlen, aljas magatartás, ahogyan elbántak vele, felháborít és rendkívül elszomorít.
Most, hogy a rendőrség egyértelműen azonosítani tudta a tettest, illetve tetteseket, az igazságszolgáltatás pedig felelősségre vonja és megbünteti az elkövetőket, szeretném Pécs minden tisztességes polgárának nevében őszinte részvétemet nyilvánítani Kata családjának!
Az ügy részleteit nem ismerem, magam is csak a sajtóból tudtam nyomon követni a tragikus eseményeket, ezért részletes és személyes tájékoztatást kértem az ügyben a pécsi rendőrkapitánytól! Úgy gondolom ugyanis, hogy bár tudatos, előre megfontoltan elkövetett, szándékos bűncselekményről volt szó, mégis emiatt ma sok fiatal nem érzi magát biztonságban Pécsett. Attól félnek, hogy ilyen velük is megtörténet!
Szeretném kijelenteni, hogy a tőlünk telhető minden eszközzel megvédjük a pécsieket, megvédünk minden egyes tisztességes polgárt ebben a városban! A legszigorúbban fogunk fellépni azokkal szemben, akik veszélyeztetik polgáraink biztonságát, értékeit, akik képtelenek a normális, kulturált együttélésre és közösségi magatartásra.
15:05
InfoRádió úgy tudja, hogy a nyomozók már az ügy összes gyanúsítottját őrizetbe vették, de ezt a hírt egyelőre a rendőrség nem erősítette meg.
12:02
Megoszlanak a vélemények a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. Lászlóról. Volt környezetében, aki nem hitte volna róla, hogy ilyenre képes, mások azt mondják: nem szívesen ismerkedtek vele. Helyszíni riport itt.
11:21
A 26 éves gyanúsított munkanélküli volt, s Kiskunhalasról vagy az alföldi város környékéről érkezett Pécsre néhány hónappal ezelőtt. A PécsMa.hu információi szerint a férfi önkényes lakásfoglalóként élt; a lapnak nyilatkozó helyiek szerint az általa használt házban többen is meghúzták magukat, köztük gyerekek is.
A lapok információi szerint még egy embert keresnek, aki részt vehetett, bűnrészes lehetett a gyilkosság elkövetésében. Az MTI tudósítója az elfogás színhelyének közelében fekvő pécsi Magtár utcában a környéken élőktől úgy hallotta, szombaton éjjel tíz óra körül jelentek meg a rendőrök a helyszínen, s egy fénykép alapján keresték a később elfogott férfit.
Több hírportál is arról számolt be, hogy az esettel kapcsolatban egy gyanúsítottat az intenzív osztályon kezelnek.
10:17
A bama rendőrségi informátorára hivatkozva azt írja, hogy P. Lászlót vette őrizetbe a rendőrség, büntetett előéletű, élettársa prostituált. Információink szerint a gyanúsított a Magtár utcánál "lakott", a facebook-on pénteken még aktív volt.
08:23 "A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2012.07.15-én elfogott és őrizetbe vett egy huszonhat éves, magyar állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a Bándy Kata sérelmére elkövetett emberöléssel.
A gyanúsított kihallgatása megtörtént, beismerő vallomást tett, ugyanakkor a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást.
Sajtótájékoztatót a bűncselekmény valamennyi körülményének tisztázását követően tartunk." - olvasható a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Bándy Kata édesanyja vasárnap este 11 órakor a facebookon jelentette be, hogy megvan lányának a gyilkosa: "megvan a tettes" - olvasható az üzenőfalán.
Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap a Hír Tv-nek azt nyilatkozta: meggyőződése szerint néhány napon belül elfogják a tettest, közlése szerint a rendőrök nyomon vannak Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban.
A Hír TV beszámolója szerint a rendőrök több órán át hallgatták ki azt a férfit, akinek információi lehetnek a pszichológusnő gyilkosáról. A férfi szombaton Pécsett kereste meg a Hír TV stábját, elmondása szerint egy ismerősére ráillenek azok a személyiségjegyek, amelyeket a rendőrség megadott a tettesről. A Hír TV riportere értesítette a rendőrséget, ők a helyszínre érkeztek, és kihallgatásra vitték a férfit.
A bama.hu korábban úgy értesült, hogy a boncolás megállapításai, illetve a holttest megtalálásának helyszínén rögzített nyomok értékes információkat szolgáltattak a rendőröknek. A tettes kézre kerítését segíti az anyagmaradványokból nyert DNS-minta, amelynek alapján elfogását követően egyértelműen azonosítható lesz a gyilkos. A lap felveti, hogy a minta valószínűleg nem egyezett a rendőrség adatbázisában szereplők egyikével sem, ugyanis ebben az esetben már kézre keríthették volna az elkövetőt.
Hatala József országos rendőrfőkapitány szerdán egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít elfogni a pécsi rendőrségi pszichológus gyilkosát. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság aznap este a rendőrség internetes oldalán azt közölte: a nyomravezetőnek vállalnia kell, hogy tanúként részt vesz az eljárásban, a védelméhez szükséges intézkedéseket a hatóság megteszi.
Bándy Kata holttestére, eltűnése után négy nappal egy férfi bukkant rá múlt szerda délután Pécsen, a Délibáb utcában, egy bokros területen.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
Bándy Kata, gyilkosság, eltűnés, rendőrség, nyomozás, beismerő vallomás, P. LászlóHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Rezsicsökkentéses átverés: jóval többet fizetünk mint egy éve
Gyászos véget ért a napja
Eladná az önkormányzat a hírhedt Magtár utcai romházat
Járókelő hívta rá a rendőröket a tolvajokra
Visszanyalt a fagyi: kamatos kamatot fizethet a csökölyi uzsorás
Árvíz Baranyában: csökkentek a fakadóvizes területek
Senki nem akarja, hogy így végződjön az utazás