2013. június 20. csütörtök | 25. HÉT | 171. NAP | 00:58 | RAFAEL, DINA

Arkangyalok és LMP: diszkriminatív a Tettye Forrásház a fogyasztókkal szemben

2012. május 23. | 16:50
Közös sajtótájékoztatót tartott szerdán a Lehet Más a Politika városi szervezete és a Szent Mihály Arkangyal Asztaltársaság Pécsett. Az eseményen bejelentették, hogy kezdeményezik a panellakásokban élőkkel szemben a Tettye Forrásház Zrt. által folytatott negatív diszkrimináció felülvizsgálatát az önkormányzatnál a mellékvízmérő órákkal kapcsolatban.

Keresztes László Lóránt LMP-s képviselő és Váczi Márk, a Szent Mihály Arkangyal Asztaltársaság ügyvivője tartott szerdán a városházán sajtótájékoztatót a fogyasztóbarát önkormányzati vízmű működésének témakörében.

Az LMP-s képviselő a sajtótájékoztató kezdetén elmondta, hogy pártja egyetért a civil szervezet által megfogalmazott problémákkal, emiatt is állt melléjük a kezdeményezésben, mivel "a helyi ügyek előtérbe kerülése felülírhatja a politikai gondolkodást". Keresztes Lóránt kifejtette, örömükre szolgál, hogy a Tettye Forrásház Zrt. száz százalékos városi tulajdonban van, és nagyon szeretnék, ha a vízmű nyereséges volta és működése a pécsiekre is kihatna, azaz a városlakók is részesedhetnének a sikerből.

Jelenleg ugyanis diszkriminatív rendszert lehet tapasztalni a vízmű működésében, mivel a panellakásokban és társasházakban élő vízfogyasztókra ráterhelik a családi és kertes házakban élők vízórájának ingyenes cseréjét - vette át a szót Váczi Márk, a Szent Mihály Arkangyal Asztaltársaság ügyvivője. A panelházakban lakóknál fordulhat elő az, hogy nem rendelkeznek vízórával, ez az ügyvivő szerint már más elbírálás alá esik - ők a fogyasztók legalsó rétegét képviselik.

Akik rendelkeznek vízórával a panelházakban élők közül, akiket Váczi Márk szerint olyan jogi és politikai valamint önkormányzati meghatározással diszkriminálnak, hogy ki rendelkezik fő- illetve mellékvízmérő eszközzel. Szakmailag ugyanis semmi sem indokolja ezt a megkülönböztetés - tette hozzá az ügyvivő. A fő és mellékmérők közötti különbözetet pedig elosztják lakásonként, és ráterhelik a panel- és társasházakban élőkre. A civil szervezet szakértői anyagokat állított össze a vízmérők kérdésének tisztázására.

Az LMP és a Szent Mihály Arkangyal Asztaltársaság közösen szeretné tehát elérni, hogy a fogyasztás alapú számlázást és a lakásonként hitelesített mérők alapján történő mennyiség-megállapítást vezesse be a Tettye Forrásház Zrt. - hasonlóan a többi közüzemi szolgáltatóhoz. Ehhez a szolgáltatási szerződés módosítása szükséges, amelyet az LMP a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság elé fog terjeszteni annak következő ülésén.

Szeretnék továbbá elérni, hogy más önkormányzatokhoz - például Székesfehérvár és Békéscsaba - hasonlóan a mellékvízmérők hitelesítésének és cseréjének költségeit a vízmű állja - ha már sikeresen és gazdaságosan működő önkormányzati szolgáltató. Az LMP-s képviselő és az ügyvivő ezt azzal indokolták, hogy a vízmű saját bevallása szerint is több milliárd forintot spórolt meg a pécsi adófizetőknek - így volna miből ezeket a költségeket fedeznie a szolgáltatónak.

Egy vízmérőnek hat év után jár le a hitelessége, de Váczi Márk szerint ez is csak jogi-politikai szóhasználat és fogalom, mivel egy ilyen eszköznél nem lehet szavatossági időről beszélni. Egy készülék cseréje alkalmanként 12 000 forintjába kerül egy lakónak, ami jelentősen megterheli a panelekben és társasházakban zömmel kispénzű családok kasszáját.

Egy újságírói kérdésre Keresztes Lóránt kifejtette, hogy nem fogják kezdeményezni a vízdíjak csökkentését, mivel jelenleg nincs realitása a felvetésnek. A képviselő elmondta, hogy tavaly a frakció nemmel szavazott a vízdíjak infláció felüli emelésének kérdésében, de leszavazták őket. A vízmű hatékonyságának növelésére kell koncentrálnia a városnak most már, nem pedig a lakossági díjak emelésére - tette hozzá.

Jelképes, ám előremutató példa lenne, ha Pécs úgy döntene, hogy átvállalják a nehéz helyzetben lévő családok, háztartások terheit - mondta el Keresztes Lóránt.


Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

címkék
Pécs, LMP, Szent, Mihály, arkangyal, asztaltársaság, sajtótájékoztató, vízmérő, Tettye Forrásház, diszkrimináció, fogyasztók


a rovat további hírei
Új ügyvezetője lesz a veszteséges pécsi cégnek Indul az árvíz utáni nagy szúnyogirtás Jobbik: törvénysértő a vörös csillagot viselők elleni nyomozás megszüntetése Tűz Remeterétnél: égett az erdő Egyetlen kormányzati tisztségviselő sem fog dolgozni Tagadott a milliárdos csalással vádolt ügyvéd Százezernyi homokzsák védte Baranyát - hétvégéig lehet jelenteni a károkat
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó:metart Széttárt lábakkal vár a biliárdasztalon - Fotók 18+
Ne ijedj meg a nagyi-bugyitól! Ha közelebbről megnézed, kiderül, hogy szinte átlátszó, sok csipke van rajta.
Fotó: playboy Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.