Bánki-ügy: nem enged a Jobbik
címlapsztori
1/10
A Jobbik továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy Bánki Erik fideszes képviselő éveken át valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét - jelentette ki Szilágyi György csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen közölte, találtak olyan honlapot, amelyen még 2010-ben főiskolai diploma szerepelt a kormánypárti politikus, akkor még képviselőjelölt végzettségénél.
A jobbikos képviselő már kedden is arról beszélt, hogy az egyik, az Országgyűlés honlapjára korábban feltett önéletrajza szerint Bánki Erik közgazdász diplomával rendelkezik, amelyet 2010-ben szerzett, a másik, módosított, 2012. május 21-i változat szerint közgazdász képesítése van, "amivel elismerte, hogy nincs diplomája".
Szilágyi György közlése szerint a kormánypárti politikus a Econovum Akadémia Kft.-nél szerzett képesítést, ami egy OKJ-s tanfolyamnak felel meg. A Kft.-nél érettségivel vállalatgazdász képesítés, bármilyen korábbi diplomával pedig felsővezetői vállalatgazdász képesítés szerezhető meg - mondta.
Bánki Erik kedden úgy reagált: az Országgyűlés honlapján olvasható önéletrajza május 10-én új formát kapott, s ekkor került bele,"technikai hibaként", hogy rendelkezik diplomával, ám ezt a kitételt május 21-én már korrigálta is. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a parlamenti honlapon, iskolai végzettségeinek feltüntetésekor mindig is felsőfokú képesítésként szerepeltette végzettségét. Bánki Erik közölte azt is, a politikában töltött huszonkét év alatt "végigjárta a ranglétrát", és többször választották meg egyéni képviselőként választói, akik tudták: nincs diplomája. Szilágyi György csütörtökön kijelentette: "elég sok a technikai hiba" Bánki Erik körül, ugyanis a Jobbik talált például olyan honlapot, amelyen még 2010-ben - amikor még csak képviselőjelölt volt Bánki Erik - főiskolai diploma szerepel a politikus végzettségénél. Hozzátette még: Bánki Erik állításával ellentétben egyszer sem választották meg egyéni képviselőként, hanem minden esetben a Baranya megyei területi listáról jutott be az Országgyűlésbe.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Bánki Erik, Jobbik, Szilágyi György, végzettségHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Tele van traffipaxszal az út - itt a lista, merre lesnek
Új ügyvezetője lesz a veszteséges pécsi cégnek
Indul az árvíz utáni nagy szúnyogirtás
Jobbik: törvénysértő a vörös csillagot viselők elleni nyomozás megszüntetése
Tűz Remeterétnél: égett az erdő
Egyetlen kormányzati tisztségviselő sem fog dolgozni
Tagadott a milliárdos csalással vádolt ügyvéd