Beégett a városháza a varjúkérdésben
címlapsztori
1/10
A Pécsett márciusban felszámolt fészektelepek ellenére nőtt a varjak száma Baranyában. Ahogy azt a szakemberek megjósolták: a levert fészkekből a környékre költöztek a madarak.
Bank Lászlótól, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetőjétől megtudtuk: áprilisban vetésivarjú-számlálást végeztek Baranyában, aminek az adott külön aktualitást, hogy tavasszal Pécsett hatósági engedéllyel két helyen is leverték a varjúfészkeket.
Bank elmondta: ennek ellenére a tavalyi 448 párral szemben idén 580 párra becsülték a költőállományt, ami közel 30 %-os növekedést jelent. A rendszeres számlálások óta ennél több varjú csak 1999-ben (598 pár) és 2006-ban (562 pár) fészkelt a megyében.
A legnagyobb kolóniát most is Szentlőrincen, a vízmű
környékén regisztráltuk, ahol 108 pár varjú költ, míg Pécsett a Nagy Imre utca északi végében és a szomszédos területeken 93 pár, a Honvéd Kórház területén 62 pár telepedett meg - tudtuk meg a természetvédelmi szakembertől.
A legtöbb varjú Pécsen (323 pár) és Szentlőrincen (183 pár) fészkel, míg Szentdénesen 26 pár, Kétújfaluban 13 pár, Szigetváron pedig 35 pár alkotta a telepeket. Szembetűnő volt a szigetvári állomány gyors növekedése, ahol tavaly mindössze 4 páros állomány élt.
Pécsett a fészektelepek csökkenésével párhuzamosan megfigyelhető volt a varjak nagyobb kolóniákba való tömörülése. A Berek utcai varjak, ahol márciusban nagy csinnadrattával eltávolították a fészkeket, a Keszüi és a Nagy Imre út platánfáira költöztek át. Akkor a fészkek eltávolításának kezdeténél jelen volt Csizi Péter, Pécs alpolgármestere is. Elmondta: a munka után reményeik szerint a városrésztől pár kilométerre lévő malomvölgyi arborétumban raknak fészket a madarak.
Úgy látszik a varjaknak senki nem szólt, hogy hova kellene menniük...
A szakemberek már a telep felszámolásakor arra figyelmeztette: a varjak másutt raknak fészket. Egyelőre úgy tűnik, hogy új helyükön kevesebb problémát okoznak, mint a Berek utcában.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
varjú, Pécs, Baranya, Nagy Imre útHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Ormótlan büntetéseket osztanak - itt kiderül, hogy hol és mikor
Rezsicsökkentéses átverés: jóval többet fizetünk mint egy éve
Gyászos véget ért a napja
Eladná az önkormányzat a hírhedt Magtár utcai romházat
Járókelő hívta rá a rendőröket a tolvajokra
Visszanyalt a fagyi: kamatos kamatot fizethet a csökölyi uzsorás
Árvíz Baranyában: csökkentek a fakadóvizes területek