Egymilliót ér Bándy Kata gyilkosa
Egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség annak, aki segít kézre keríteni a Bándy Kata gyilkosát. A 25 éves, rendőrségi pszichológusként dolgozó fiatal nőnek vasárnap veszett nyoma, a holtteste szerda délután került elő Pécs egy parkos részén. Lapértesülés szerint megfojtották.
Bándy Kata eltűnéséről hétfőn számoltunk be. Mint írtuk: egy buliból indult haza vasárnap hajnalban. Ismerősei utoljára a Hungária utca-Nagy Jenő utcák kereszteződésénél látták hajnali kettő óra környékén, de a hozzátartozók elmondása szerint a Kórház téren még felvették a térfigyelő kamerák, ahogy a Széchenyi tér irányába haladt a Dugonics utcai otthona felé. Később kiderült, hogy még a Széchenyi téri térfigyelő kamerákon is feltűnt még a 25 éves, körülbelül 165 centi magas, fekete felsőt és narancssárga, térdig érő szoknyát viselő lány. Haza viszont már soha nem ért.
Kata hiányát plakátok hirdették a városban, képét, eltűnésének körülményeit és személyleírását rengeteg nyelvre lefordították és megosztották a Facebook-on, ahol egy közel húszezer tagot számláló csoport is alakult.
A rendőrség hétfőn adott ki közleményt az eltűnés kapcsán, nagy erőkkel keresték a lányt. Szerda délután a hatóság lezárta a Ledinán levő kutyafuttató körüli utcákat, ugyanis egy holttestet találtak. A koraesti órákban derült ki, hogy az eltűnt lányra bukkantak a Délibáb utcához közeli bokros területen. Az elsődleges adatok szerint megölték, a pontos körülményeket igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán külön nyomozócsoport folytatja a nyomozást emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Halálának körülményeiről, illetve arról, hogy van-e gyanúsított, a hatóság nem adott ki hivatalos információt.
A hvg.hu úgy tudja, hogy Bándy Katát megfojtották és meg is becstelenítették. Kovács Lajos, a döglött ügyekben sikeresen nyomozó volt rendőr is részt vesz a nyomozásban. Az ügy részletes ismerete nélkül annyit közölt, az, hogy a lány eltűnése nagy nyilvánosságot kapott és az, hogy több ezren kapcsolódtak be a keresésébe, segítheti a tettes megtalálását.
Egymilliós nyomravezetői díj
Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít kézre keríteni a gyilkost. A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnés idejében, helyén, valamint a megtalálás helyén, illetve a kettő közötti útvonalon bármilyen gyanús körülményt észlelt, esetleg az elkövető személyéről, vagy az elkövetésről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Pécs, Vargha D. u. 1.) illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
A díj annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan adattal rendelkezik, amely segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és az eljárásban tanúként vesz részt. Indokolt esetben az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A díjkitűzés visszavonásának jogát az Országos Rendőr-főkapitányság fenntartja.
Az MTI szerint rendőrök járják a pécsi utcákat azon a környéken, ahol szerdán megtalálták a rendőrségi pszichológus, Bándy Kata holttestét, a rendőrök a lakóknál a legapróbb részletekre is rákérdeznek
Forrás: Pécsi STOP/hvg.hu/MTI |
STOP

címkék
Pécs, Bándy Kata, gyilkosság, eltűnésHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Uránbánya: Pécset kihagyják a döntésekből
Jobb helyre is mehetne a prémium, mégis kifizetik azokat
Kivitelezés fázisában az Ős-Dráva program több eleme
Mit érdemel az ilyen? Ha látta az esetet, azonnal szóljon a rendőröknek!
Halálos gázolás - szemtanúkat keres a rendőrség
Félszáz sírt intéztek el a fémtolvajok