2013. május 24. péntek | 21. HÉT | 144. NAP | 04:21 | ELIZA, ESZTER

Elképesztő jogi hibát vétett a Fidesz, maradhat a polgármester

2012. június 30. | 08:17
Több mint egy hónappal bukta el a törvényességi határidőt a dombóvári képviselő-testület jobboldali többsége, amikor kimondta Szabó Lóránd összeférhetetlenségét a polgármesteri tisztséggel, derült ki a Szekszárdi Törvényszék indoklásából. Szabó békejobbot nyújtana a Fidesznek, de elvárja alpolgármestere távozását.

Érdemi vizsgálat nélkül semmisítette meg a Szekszárdi Törvényszék a dombóvári képviselő-testület határozatát Szabó Lóránd összeférhetetlenségéről a polgármesteri tisztséggel, miután az a legalapvetőbb feltételeknek sem felelt meg.

A törvényszék szóvivője, Csullag Józsefné elmondása szerint a törvényszék a határozat megsemmisítését azzal indokolta, hogy a testület a törvényes határidőn túl, május 24-én hozta meg a határozatot. Kerényi Zsolt (Fidesz-KDNP) alpolgármester 2012. március 21-én indítványozta a polgármesteri tisztséget érintő összeférhetetlenség megállapítását. Az önkormányzati törvény szerint a testületnek a kezdeményezéstől számított 30 napon belül kell döntenie, ez pedig április 21-én lejárt - mondta a szóvivő. Hozzátette azt is, hogy a Tolna Megyei Kormányhivatal április 18-án jelezte a testületnek, hogy az összeférhetetlenséggel kapcsolatos javaslatát bizottság létrehozásával alakítsa ki, egyben utalt az alpolgármester március 21-ei indítványára.

A törvényszék álláspontja az, hogy ha a testület a határidőn belül a döntést elmulasztotta, újabb erre vonatkozó képviselői indítvány nem terjeszthető elő - mondta Csullag Józsefné. Mint mondta, ha a testület nem dönt vagy döntése jogszabálysértő, az önkormányzati törvény szerint a kormányhivatal határidő nélkül kezdeményezheti a törvényszéknél a polgármesteri tisztség összeférhetetlenségének kimondását.

A törvényszék döntése kapcsán Szabó Lóránd is sajtóközleményt adott ki, amelyben hangsúlyozza, az eljárás több mint egymillió forintjába került a dombóvári adófizetőknek és egy hónapig bizonytalanságban tartotta a polgármesteri hivatal dolgozóit. Szabó hozzátette: reményei szerint fideszes alpolgármestere, Kerényi Zsolt lemond az alpolgármesteri címről, ez esetben hajlandó külső, a Fidesz által delegált alpolgármestert jelölni. A Fidesz egyelőre nem kommentálta a törvényszék döntését.


Forrás: Pécsi STOP/MTI   |   STOP

címkék
Dombóvár, Fidesz, Nagy Roland, Szabó Loránd


a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben Csúszik a nyitás a tavaly elkészült bonyhádi gyógyfürdőnél Indul az aknamentesítés a horvát határnál Végre egy szándékosan veszteséges pécsi cég Vigyen törölközőt a könyvtárba, nem bánja meg! Annyi az aranynak 650 milliót költenek a szászvári kastélyra
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...