Elveszett Pécsben a bankok bizalma? Veszélyben a folyószámlahitel
címlapsztori
1/10
Október elsejétől lehet csak új folyószámlahitele Pécsnek. A város ugyanis hiába hosszabbította meg egyszer a milliárdokra kiírt közbeszerzést, nem jelentkezett senki. Még az OTP sem.
A Pécsi STOP úgy tudja: másodszorra is sikertelen volt a pécsi önkormányzat pályázata, amelyet az eredetileg július végén lejáró 10 milliárdos folyószámlahitel kiváltására írtak ki. A 10 milliárdos folyószámlahitelt az OTP folyósítja, hozzá 500 millió forinttal, amely egy bérekre félretett keret.
A pécsi önkormányzat egyszer már meghirdette a hitelpályázatot, arra nem jelentkezett senki. A mostanira sem, ezért újabbat írtak ki. Az új határidő szeptember 12-e. Információink szerint az OTP vállalta, hogy változatlan feltételek mellett további két hónapig nyújtja a jelenlegi hitelt. Ez azt jelenti, hogy leghamarabb október elsejétől lehet szép új folyószámlahitele Pécsnek, ugyanis már nem meghosszabbításról, hanem új szerződésről van szó. Azt majd annak fényében kell felvennie a városnak, hogy 2013-ban több hitel tőkemoratóriuma lejár, és az ideinél jóval több pénzt kell a városnak törlesztenie.
Igaz, nem sokáig élhet a város ezzel a lehetőséggel: a Fidesz-kormány egyik nemrégen elfogadott törvénye szerint ugyanis önkormányzatoknak nem lehet folyószámlahitele, ezért a tízmilliárdos lyukat más konstrukcióval kell majd betömni.
A városházának feltettük a kérdést, hogy mekkora a kihasználtsága a folyószámlahitelnek. Kedd délutánig nem kaptunk rá választ, tudomásunk szerint az egyenleg mínusz 9,9 milliárd forinton áll.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
Pécs, folyószámlahitel, OTP, közbeszerzés, önkormányzat, adósság, városházaHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
"Ámokfutást" rendezett a Gámán Kft. Pécsen
Anti-mutyi tüntetés - "felelősségre vonjuk ezt a bűnbandát"
Teherautó és személyautó ütközött, lezárták az utat
Új vezérigazgatója lett a Balatoni Hajózási Zrt.-nek
Fákat döntött a viharos szél
Komoly dugók jöhetnek: lezárják a felüljárót