Emberölés Pécsett - helyszíni beszámoló+fotók!
Munkatársunk a pécsi belvárosban történt emberölés helyszínén járt. A helyszíni szemle még tart, a részletek egyelőre nem ismertek. Egyelőre az sem biztos, hogy az elmúlt órákban történt az eset.
Délután fél ötkor még javában folyt a helyszínelés a pécsi belvárosi szórakozóhelyen, ahol emberölés történt.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye alapján emberölés bűncselekmény gyanúja miatt tart helyszíni szemlét a rendőrség egy pécsi, belvárosi szórakozóhelyen, ahol az elsődleges adatok szerint ma délután két személy szóváltásba keveredett egymással, melyből tettlegesség lett, ennek során az egyik férfi a helyszínen életét vesztette.
A Pécsi STOP úgy tudja, egy 35 év körüli férfi lehet a gyanúsított, a helyszín pedig egy Irgalmasok útján lévő éjszakai szórakozóhely.
A helyszínen jártunkkor éppen bizonyítékokat hoztak ki a klubból, köztük két véres bárszéket. A holttest késő délután még a bárban volt. Azt továbbra sem tudni, hogy ezek egyben bűnjelek is, tehát a székkel való verekedés vége lett a halál, vagy más eszközzel oltottak ki emberéletet.
A helyszínen egy férfi úgy tudta: a klubban reggelig tartó buli volt, ekkor halt meg valaki, de csak szombaton délután találták meg a holttestet. Más információk szerint a gyilkosság szombaton délután történt, az elkövető a Széchenyi tér felé menekült.
A Pécsi STOP úgy tudja: kés volt a gyilkos fegyver.
Szerző: PécsiStop információ | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
bűncselekmény, emberölésHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Várják Páva Zsoltot Postavölgybe
Sok gyorshajtó napját mentheti meg ez
Felhúzták a rendőrök, ütött és zúzott
Durva fordulat az estében: rendőrök vitték el
Vízműfoglalás: félmilliárd forintot pereskedtek el
Féltucat bepiált fiatal lopta a vízibicikliket
Árnyékban végezte a sofőr - megérte benyomva autózni...