2013. június 18. kedd | 25. HÉT | 169. NAP | 08:40 | ARNOLD, LEVENTE

Falakat bontanak a mozgássérült táborban

2012. augusztus 05. | 16:36
Megkezdődött Balatonföldváron a 29. Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Tábor egyhetes rendezvénysorozata vasárnap, amelynek fő célja a mozgássérültek és épek közötti láthatatlan falak lebontása.

A megnyitón részt vevő Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár, egyben háromszoros paralimpiai bajnok vívó, arra biztatta a táborlakókat, hogy felejtsék el a fogyatékosságukat, higgyenek önmagukban és Istenben.

A találkozóra 22 országból 170 fogyatékkal élő, köztük 110 kerekes székes fiatal érkezett kísérőivel együtt.

Szekeres Pál, aki a paralimpiára való felkészülését megszakítva látogatott el a táborba, az eseményt követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az ilyen rendezvények újabb lépést jelentenek a fogyatékkal élő fiatalok számára az integráció-, és az önálló, önrendelkező élet felé.

Emlékeztetett arra, hogy megváltozott a régi szemlélet, amely a társadalomban elkülönítetten kezelte a mozgássérülteket, illetve fogyatékkal élőket. Hozzátette, ma már az integráció a cél, de sok helyen még hátráltatja ennek megvalósulását a hiányzó akadálymentesítés.

A szervező Szuverén Máltai Lovagrend magyar szervezetének elnöke Kállai Ubul Tamás arról beszélt, hogy a táboroztatással a fogyatékkal élő fiatalokat kiragadják a mindennapjaikból, életre szóló élményekhez juttatva, és lehetőséget teremtve számukra barátkozásra, sőt szerelemre. Megemlítette, hogy a táborlakók között két-három olyan házaspár is akad, akik az előző táborokban ismerték meg egymást.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, mint házgazda arról számolt be, hogy a balatonföldvári tábort egy éve szervezik, és 60 önkéntesük vesz benne részt. A személyzettel együtt közel ötszáz fős tábor egyik legfontosabb célja a sérült és ép fiatalok közötti falak tovább bontása a közös nyaralással, ami a tapasztalatok szerint komoly szemléletváltást jelent a résztvevőknek.

A korábbi ifjúsági találkozókon eddig összesen 13 ezer fiatal vett részt. A nemzetközi táborokat mindig új helyszínen rendezik meg, Magyarország már háromszor volt házigazdája a rendezvénynek.

A táborlakók az egy hét alatt kirándulásokon, vitorlázáson, íjászaton, lovagláson, tereprali bemutatón, kézműves foglakozáson vehetnek részt, amely programokat szentmisék, lelki gyakorlatok, nemzetközi estek és koncertek egészítik ki. A tábor megrendezését a magyar kormány 10 millió forinttal támogatta, amiért köszönetet mondtak a szervezők.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Balatonföldvár, tábor, mozgássérült, Győri-Dani Lajos, Szekeres Pál, falak


a rovat további hírei
Várják Páva Zsoltot Postavölgybe Sok gyorshajtó napját mentheti meg ez Felhúzták a rendőrök, ütött és zúzott Durva fordulat az estében: rendőrök vitték el Vízműfoglalás: félmilliárd forintot pereskedtek el Féltucat bepiált fiatal lopta a vízibicikliket Árnyékban végezte a sofőr - megérte benyomva autózni...
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.
Fotó: inthecrack Próbáltad már oxigénpalackkal? - Fotók 18+
Ha azon gondolkodsz, hol akadhatnál egy szexre éhes lányba, a tenger feneke biztosan a lista alján szerepelne.