2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 08:42 | ORBÁN, GERGELY

Folytatódik a városi nagytakarítás - lapátra fel!

2012. május 12. | 10:45
A pécsi Jókai Lakásszövetkezet, valamint a BIOKOM május 18-án 11.00 órától városrész-takarítási akciót szervez, amely során megtisztul a Nagy Lajos király útja - Jókai utca - Kálvin utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca által határolt terület a pécsi belvárosban. Az esemény várhatóan 14.00 óráig tart.

A szervezők szeretettel várnak minden olyan lakót az érintett területekről, illetve azok szomszédságából, akik úgy érzik, hogy van még mit tenni az adott városrész tisztaságáért. Számítanak még az általános és középiskolák diákjaira, pedagógusaira, az egyetemi hallgatókra, a környezetvédelmet szem előtt tartó civil szervezetekre, a "zöld" egyesületekre, az adott városrészben működő cégekre és alapítványokra.

A takarítási akcióban részt vesz Lengvárszky Attila (ÖPE), a 7. számú önkormányzati választókerület képviselője is.

A munkavégzéshez szükséges zsákokat és kesztyűket a szervezők ingyenesen biztosítják a helyszínen, ezért a létszám miatt előzetes regisztráció szükséges! Regisztrációkat (megjelölve a résztvevők létszámát, a kapcsolattartó személy nevét és telefonszámát) legkésőbb 2012. május 15-éig várják a következő e-mailcímen: regisztracio@biokom.hu

Fontos tanácsok: soha ne tegyenek a zsákba olyan hulladékot, amely a gyűjtés során sérülést okozhat (üvegszilánk, injekcióstű stb.)! A zsákok száját a gyűjtés befejeztével gondosan kössék be, hogy ne szóródjon ki a hulladék! Csak az egyeztetett gyűjtőpontokra deponáljanak, egyéb esetben kérjük telefonon vagy e-mailen jelezzék, hol hagytak még zsákot.
A takarítás nyitányaként a találkozási pont 11 órakor a pécsi Jókai Mór Általános Iskola (Pécs, Jókai utca 49.) előtt lesz!


Forrás: Pécsi STOP/Biokom   |   STOP

címkék
Pécs, takarítás, Biokom


a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben Eső, mosoly és felrobbant gázpalack gyermeknapra Ez megmentheti a hétvégét és a családi kasszát "Ámokfutást" rendezett a Gámán Kft. Pécsen Anti-mutyi tüntetés - "felelősségre vonjuk ezt a bűnbandát" Teherautó és személyautó ütközött, lezárták az utat Új vezérigazgatója lett a Balatoni Hajózási Zrt.-nek
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: novoporn A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...