2013. június 18. kedd | 25. HÉT | 169. NAP | 23:30 | ARNOLD, LEVENTE

Gasztroköltemények között jártunk - fotók!

2012. április 21. | 12:32
A régió szakácsainak java mérte össze tudását pénteken a pécsi Corso Hotelben tartott Aranytányér szakácsversenyen. A nívós gasztonómiai vetélkedőhöz nívós zsűri is dukált: az ítészek elnöke Kelemen Endre amerikai-magyar nagykövetségi séf volt.

Az Aranytányér szakácsverseny többéves múltra tekint vissza, a Corso Hotelben pedig már másodszor mérték össze tudásukat a régió szakácsai - mondta el a Pécsi STOP-nak Zsiga István Schnitta-díjas éttermi mester, a Baranyai Gasztronómiáért Egyesület és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Pécs és környéke regionális szervezetének elnöke. Hozzátette, a jelek szerint nem szakad meg a verseny sorozata: a hotel tulajdonosa ugyanis jelezte, hogy szeretné, ha 2013-ban is itt tartanák a rangos megmérettetést. Zsiga kiemelte azt a többszintű összefogást, mely nélkül nem valósulhatott volna meg ez a regionális gasztrogála. Hozzátette: külön öröm, hogy a tapasztalt, rutinos, idősebb szakácsok mellett sok fiatal vesz részt az ilyen megmérettetéseken, látszik, hogy van utánpótlás, nem öregedik el a szakma.

A versenyző csapat egy főszakácsból és egy tanulóból állt, akik a megmérettetés előtt úgy húzták az alapanyagokat, melyekből a háromfogásos menüt - hideg előételt, főételt és befejező fogást - kellett készíteniük. A kész ételeket a neves séfekből álló zsűri bírálta el a kreativitás, íz és nyersanyag felhasználás és kezelés, menü összeállítása és szakszerűsége, valamint a tálalás újszerűsége és szakszerűsége alapján.

"Az elmúlt húsz-harminc évet nézve úgy látszik, hogy a magyar gasztronómia kissé megtorpant, de a közelmúltban szerencsére felgyorsult a változó trendek elsajátítása, több nemzetközi siker is született" - nyilatkozta Kelemen Endre mesterszakács, az amerikai-magyar nagykövetség séfje, a zsűri elnöke. A szakma gyorsan fejlődik, olyan, mint a divat: trendváltások vannak, amit követni kell. Az újdonságok a mostani Aranytányér szakácsversenyen is visszaköszöntek, itt is több olyan ötlet született, mely abszolút újnak mondható - tette hozzá.

"Minden változik, minden alakul, de véleményem szerint az igazi régi magyar ételekhez, egy Csáki rostélyoshoz, egy Gundel-tokányhoz, egy aranygaluskához, somlói galuskához nem szabad hozzányúlni" - mondta a séf. "Mostanában sok kolléga kísérletezik azzal, hogy ezeket szétszedi, összerakja, újragondolja, de ezek a régi magyar ételek a magyar gasztronómia műemlékei, amelyeket nem szabad lebontani, átépíteni, új alapokra helyezni. Természetesen van olyan változás, ami szükséges és jó, a mostani adagok már nem olyan hatalmasak és mellbevágók, mint voltak korábban, könnyebbek, finomabbak, tetszetősebbek lettek."

A zsűri az étkek alapos szemrevételezése és kóstolása után úgy döntött, hogy az idei Aranytányér szakácsverseny legjobbja Nagy Balázs, a Forrás Szakiskola szakácsa lett. Előételnek szárnyasfással töltött fürjmellet készített gyümölcskörettel, madeira mártással, fő fogása juhászbotár módra elkészített sült báránygerinc volt, desszertként pedig kókuszos linzer, csokoládékrém, Baileys öntet szolgált. Második helyezett lett Eckstein Antal a Hotel Kagerből. Az ő menüsora nyúlmáj pástétom bazsalikomos almával, kalács chips-szel és lime-os tormakrémmel; bélszín zöldfűszerekkel, velő, medvehagymás burgonya tortácska és vörösboros mártás, illetve csokoládé és piros gyümölcsök volt. A harmadik helyezést Dianiska Dánielnek, a nagykanizsai Régimozi Étterem szakácsának ítélte oda a zsűri. A bronzérmet tanyasi pecsenyekacsamáj-pástétom medvehagyma burokban, tokaji borzselével, fehér paradicsomhabbal és sokmagvas házikenyérrel; túrótésztában sült sertésszűz vargánya rétegekkel, paraj-ágyon, konfitált sertéspofa karottaköntösben, orsottoval, citromos vajban párolt spárgasípokkal, füstölt sonkachips-szel és piros, sárga sült paprikamártással, valamint Desszert trilógia hozta meg neki.


Szerző: Harta Viktor   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

címkék
Pécs, Corso Hotel, Aranytányér, szakácsverseny, Kelemen Endre, Zsiga István


a rovat további hírei
Rezsicsökkentéses átverés: jóval többet fizetünk mint egy éve Gyászos véget ért a napja Eladná az önkormányzat a hírhedt Magtár utcai romházat Járókelő hívta rá a rendőröket a tolvajokra Visszanyalt a fagyi: kamatos kamatot fizethet a csökölyi uzsorás Árvíz Baranyában: csökkentek a fakadóvizes területek Senki nem akarja, hogy így végződjön az utazás
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.
Fotó: inthecrack Próbáltad már oxigénpalackkal? - Fotók 18+
Ha azon gondolkodsz, hol akadhatnál egy szexre éhes lányba, a tenger feneke biztosan a lista alján szerepelne.