2013. május 21. kedd | 21. HÉT | 141. NAP | 15:58 | KONSTANTIN, ANDRÁS

Gyurcsány ügy: zárolták az egykori pécsi tanárképző szakdolgozat katalógusát

2012. május 03. | 16:31
Nem kutathatóak a JPTE Tanárképző Főiskoláján 1971 és 1990 között írt szakdolgozatok, miután az PTE Egyetemi Könyvtári vezetőjének utasítására zárolták az ezek adatait tartalmazó katalógusokat. A zárolásra az egyetem szerint a folyamatban lévő vizsgálat miatt volt szükség.

Nem található már meg a PTE könyvtáraiban az a katalógus, amelyből a Hír TV célpont című műsora kiderítette, hogy hogy Gyurcsány Ferenc 1984-ben ugyanazzal a címmel adott be szakdolgozatot a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Főiskoláján, mint előtte négy évvel volt sógora, Rozs Szabolcs. A Célpontban röviden bemutatott kötetet ma már nem találtuk meg a PTE BTK-TTK kari könyvtárában, miután pár órával korábban az összes fellelhető példányt zárolták.

Minderre Kottász Gergely, a Pécsi Tudományegyetem sajtóreferense szerint a folyamatban lévő vizsgálat miatt volt szükség, amely során a PTE eseti vizsgálóbizottsága azt vizsgálja, hogy hogyan és miért tűnt el az egyetem Természettudományi Karáról Gyurcsány Ferenc és Rozs Szabolcs szakdolgozata, miközben az összes többi nyolcvanas években írt munka továbbra is megtalálható. A bizottság tagjainak névsora nem ismert.

A PTE emellett május másodikán azt is közölte, hogy feljelentést tesz az eltűnt szakdolgozatok ügyében, amelyek közül az egyik, legalábbis egy helyi hírportál információi került menet közben előkerült, mégpedig Rozs 1980-as szövege. Gyurcsány volt sógorának szövege fontos bizonyíték lehet, hiszen korábban az is felmerült Gyurcsány Ferenc részéről, hogy a Célpontban bemutatott szakdolgozat, amelyre kísértetiesen illett Gyurcsány művének bírálata, maga is hamisítvány volt.

A PTE vizsgálata Kottász Gergely közlése szerint legkésőbb egy hónapon belül, de valószínűsíthetően sokkal korábban zárul majd le, a szakdolgozati katalógusokat ennek végéig szintén zár alatt tartják. Kérdésünkre a sajtóreferens leszögezte: amennyiben Rozs Szabolcs hozzájárul, az egyetem nyilvánosságra hozza a szöveget, hiszen az ő érdekük is az ügy minél korábbi lezárása.


Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

címkék
Gyurcsány Ferenc, szakdolgozat, PTE, feljelentés, Lengvárszky Attila, Rozs Szabolcs


a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben Súlyos baleset: autó és motor csattant, lezárták az utat 24 millió köbméter víz tűnt el a Balatonból Bajai lakáscímen a pécsi trafikosok A volt parkoltató cég ellen tüntetnek Motorosok rémálma - vele megtörtént Egyenlegfeltöltős vízórák jönnek
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...