Háromszázezer köbméter hó hullott - ez feladta a leckét rendesen
címlapsztori
1/10
Délután négy óra körül a meteorológia híradása szerint elállt a havazás a délkeleti országrészben, Baranya főútjainak nagy részét vastag hó borítja , másutt sónedves az aszfalt. Pécsett az extrém időjárás miatt kétnapos tanítási szünetet rendeltek el, a BIOKOM szerint két és fél magasháznyi hó hullott.
A délkeleti országrészben nem sokkal négy óra után elállt a havazás, borongós az ég, máshol azonban továbbra is hópelyhek hullanak alá az égből. Nyugat- és Észak-Dunántúlon már majdnem elérik a széllökések a viharos fokozatot, egyelőre erős, 50-60 km/h közötti lökések mérhetők - írta az idokep.hu. A kozut.hu friss helyzetjelentése szerint Pécs, Mohács és Harkány térségében havasak, Szentlőrinc környékén sónedvesek a főutak. A mellékutak Szentlőrinc, Mohács és Harkány térségében letaposott havasak, Pécsett letaposott havasak.
Pécsett péntek óta több mint 40 centiméter hó hullott. Azóta folyamatosan dolgozik a síkosság-mentesítésen a BIOKOM Kft. kibővített flottája. 49 géppel eddig összesen 6240 kilométert tettek meg, 461 tonna szóróanyagot szórtak ki az utakra. 250 ember dolgozik kézi és gépi erővel, hogy megtisztítsák az utakat - írta közleményében a BIOKOM. A cég munkatársai mintegy 300 helyen tettek ki önmentesítő anyagot. Eddig 300 ezer köbméternyi hó hullott, ez körülbelül a cég szerint 2 és fél "magasháznyi" mennyiség.
A nagy hidegben nem olvad a hó, így a takarítás dacára egyre keskenyebbek a nyomsávok. Emiatt a szakemberek azt kérik, hogy takarítsuk a házak előtti parkolóhelyeket - főként azokon az utakon, ahol buszok is járnak. Fontos a házak előtti járdák síkosság-mentesítése is - áll a közleményben.
A zord idő betett az oktatásnak is. Amint arról beszámoltunk, hétfőn több pécsi oktatási intézmény is elkezdte hazaküldeni a diákokat délelőtt, délután pedig a megyei kormánymegbízott, dr. Hargitai János keddre és szerdára oktatási szünetet rendelt el. A közoktatási törvény értelmében a nevelési-oktatási intézmények a tanítás nélküli munkanapokon, így a rendkívüli szünet idején is gondoskodnak a gyermekek felügyeletéről. A kieső napokat később be kell pótolni, ennek módjáról az iskolák döntenek: 6 napos munkahéttel, vagy meghosszabbított napokkal teszik ezt meg. A bölcsődék azonban nyitva leszek, a BIOKOM szerint amennyiben az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé, hogy a bejáró diákok a lakhelyükre távozzanak, a Jókai Utcai Általános Iskola lesz a kijelölt melegedő a diákok számára.
A szabadban rekedt magányos emberek felderítését a közterület-felügyelet huszonöt munkatársa végzi a megyeszékhelyen. A Pécsi Közlekedési Zrt. felfüggesztette az elsőajtós felszállási rendjét annak érdekében, hogy minél kevesebbet kelljen várakozni a szabadban.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
havazás, Pécs, iskolabezárás, tél, BIOKOMHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Brutális fokhagymatolvaj garázdálkodott
Ellopták Szűz Máriát
Újabb hitel a mezei közgyűlésen, kosárlabda a rendkívülin
Hátulról rohant a vétlenbe a teherautó - milliós a kár
Traffipaxinfó - erre mérnek csütörtökön
Kinek az érdeke a Pécsi Női Kosárlabda Kft. ellehetetlenítése ?
"Havonta keresztre feszítették a Holdingot"