2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 19:55 | MILÁN, IVÓ

Hat bemutató a Bóbita Bábszínházban

2012. augusztus 21. | 16:33
A Csip-csup mese című előadás augusztus 25-i bemutatójával veszi kezdetét a 2012/2013-as évad a pécsi Bóbita Bábszínházban, amelynek műsorát Sramó Gábor igazgató vázolta fel a teátrum keddi évadnyitó társulati ülésén.

"Az óvodásoknak készült Csip-csup mesén kívül a következő idényben még öt új előadást láthat a közönség: a magyar és német nyelvű Süssünk, süssünk valamit című, anekdotamesékből álló darabot, a Brémai muzsikusok átiratából született Tettyei muzsikusokat, valamint az Árgyélus Királyfi és Tündérszép Ilona, a Hamupipőke és A kis hableány című klasszikusokat" - mondta az igazgató az MTI-nek.

Sramó Gábor szólt arról, hogy a Bóbita művészei Pécsen kívül várhatóan több hazai városban és külföldön is fellépnek, leghosszabb útjuk a tervek szerint Tajvanra vezet, ahová a nyáron Pécsen is bemutatkozott tajvani árnyjátéktársulat meghívására utaznak.

A direktor az elmúlt évadot értékelve örömének adott hangot, hogy a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően már modern körülmények között dolgozhatnak és fogadhatják a látogatókat a Zsolnay negyedben kialakított új otthonukban. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az előző időszakhoz képest 227-ről 250-re emelkedett előadásaik száma, a nézőké pedig meghaladta az előző évi 24 ezret.

Hozzátette: a nézőszám emelése továbbra is kiemelt feladat, szeretnék, ha a produkciók mellett a bábmúzeum és a bábkészítés műhelytitkai iránt is egyre nagyobb lenne az érdeklődés.

A Bóbita Bábszínház 1961-ben alakult és 1981-ben vált hivatásos bábszínházzá. A teátrum a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként működött, 2004-ben azonban önállósult, ami hosszú távon jobb érdekérvényesítést, anyagi hátteret jelenthet az intézménynek.

A bábszínháznak jelenleg huszonkét munkatársa van, közülük heten bábművészek, a többiek a bábok és díszletek készítésével, a műszaki háttér megteremtésével, adminisztrációval foglalkoznak. A társulatot idén kisegítők és vendégművészek is erősítik.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Pécs, Bóbita Bábszínház, Tettyei muzsikusok, Sramó Gábor


a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben Bődületes vihar Pécsett Teltházas buli is akadt a Zsolnay Fesztiválon Vadállatok az autópályán Ibafai hétvége: vedelés közben lopott Életmentő adomány belépőért - ide várják a véradókat A börtön helyett leugrott a Balatonhoz
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.