Hitelcsökkentés a Fidesz, szégyen az MSZP szerint
1,25 milliárddal csökkenti Pécs hiteleit a városvezetés - adta hírül a polgármesteri kabinetiroda. A legnagyobb ellenzéki párt városi szervezete szerint a kormányzati és cégsegélyből kicsit visszatöltött folyószámlahitel nem ad okot örömtüzekre, a város infúzión van.
"A szigorú gazdálkodás miatt képződött megtakarításoknak, illetve a kormányzati segítségnek köszönhetően Pécs 1,25 milliárd forinttal csökkenti a város hiteleit" - írta a pécsi polgármester kabinetirodája pénteki közleményében. Az írás hosszan ecseteli a szocialista városvezetések által a mostanira hagyott adósságot, és úgy fogalmaz: "nagyon szigorú gazdálkodást követünk és követelünk meg emiatt, egyetlen forint közpénzt sem költhet el senki anélkül, hogy annak ne lenne igen alapos oka!"
A közlemény alapján a szigorú gazdálkodásnak köszönhetően sikerült 240 millió forintos megtakarítást elérni az elmúlt hónapokban, amelyből 90 millió forintot városüzemelési feladatokra költöttek, mint például parlagfű irtás, virágosítás, utak, utcák takarítása. Emellett pedig a kormány is támogatta Pécset 1,1 milliárd forinttal, "hiszen különösen jó partneri kapcsolatot ápolunk az ország vezetőivel".
A közleményből kiderült: az adósságcsökkentés a folyószámla hitelkeretbe visszatöltött 1,25 milliárd forintban nyilvánul meg, és az azt megfogalmazók úgy vélik, hogy "mindez Pécs pozitív pénzügyi mérlegét és a pénzintézetek további bizalmát is erősíti".
Kiakadt a baloldal
"Infúzión Pécs, azaz kiszolgáltatva egy multi cégnek és a kormánynak" című közleményében az MSZP városi szervezete úgy reagált a fentiekre: immáron sokadszor kell szégyenkeznünk Pécs fideszes városvezetése miatt, akik még mindig nem vették észre, hogy több mint három éve ők irányítják szeretett városunkat.
"Az elmúlt három évben elköltöttek 11 milliárd fejlesztési hitelt, felvettek 10,5 milliárd folyószámlahitelt, kormányuk unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően több milliárd forinttal növelték a város devizahiteleit. A város jelenlegi közel 45 milliárdos hitelállományából a fideszes városvezetés 25 milliárdnyi hitelt használt fel, a hitelállomány több mint felét" - írják a szocialisták.
A ma bejelentett hitelcsökkentést olyan porhintésnek tartja a baloldal, amire már mindenki legyint Pécsett. Leszögezik: 2009. májusában a korábbi városvezetés 800 millió forint plusszal adta át a várost a fideszes vezetésnek, amely ahelyett, hogy szépen csendben dolgozna, örömtüzeket gyújt, amiért a 10 milliárd forintos folyószámla-hitelkeret kimerült "és a város csak állami segélyből, egy, a Fidesz által csak "franciák"-nak nevezett cég könyöradományából, és a pécsiek ingatlanadóval történő megsarcolásából tud működni". A közlemény szerzői hozzáteszik: a pénzintézetek bizalma odáig terjedt, hogy egyik sem adott ajánlatot a város legutóbbi hitelfelvételi pályázatára.
Az MSZP helyi szervezete kiemelte azt is, hogy ha a fideszes városvezetés valóban a szigorú gazdálkodást folytatna, azonnal felbontaná a haveri cégekkel, személyekkel a tízmilliókra kötött tanácsadói szerződéseket, az évi 200 millió forinttal drágább közétkeztetésre megkötött szerződést, és nem vett volna fel több mint száz pártkatonát a városházára és a város cégeihez.
"Nézzen végre szembe a Fidesz saját tehetetlenségével és alkalmatlanságával, fejezze be a sikerpropagandát és vezesse a várost. Vagy keressen más elfoglaltságot" - így a szocialisták.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
Pécs, hitel, önkormányzat, adósság, MSZPHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Indul az aknamentesítés a horvát határnál
Végre egy szándékosan veszteséges pécsi cég
Vigyen törölközőt a könyvtárba, nem bánja meg!
Annyi az aranynak
650 milliót költenek a szászvári kastélyra
Ingyen akart buszozni, rendőrök vitték el