Hogyan pazaroljunk el 100 millió forintnyi közpénzt - best of Pécs2010
Finoman szólva is megkérdőjelezhető hatásfokkal került elköltésre a Pécs2010 több milliárdos marketingkeretének egy jelentős része a Magyar Narancs Online szerint, amely bő 100 millió forint útját követi végig. A haverok ismét jól jártak.
A Pécs2010 marketingkeretének sorsáról közölt cikket a Magyar Narancs Online, miután a pénzek elköltését felügyelő Hungarofest Kft. a lap rendelkezésére bocsátotta a dokumentációt. Ahogy a lap felidézi, erre a célra összesen 1,8 milliárd forintnyi közpénz jutott, ám ennek elköltése többnyire nem szakmai szempontok alapján történt. A marketingkeret 10 százaléka, 182 millió forint jutott például televíziós kampányokra. Ennek az összegnek mintegy kétharmada landolt az ATV-nél és a Hír TV-nél, amelyek közös tulajdonsága politikai elfogultságuk. A harmadik szereplő, az RTL Klub részesedését nézettségi szempontból nehéz kifogásolni, az ATV-ét már annál inkább. Emellett az is szembetűnő, hogy a köztelevízió elenyésző arányban részesült ezekből a forrásokból.
Az újság egy százmilliós esetet vizsgál közelebbről, amely az ATV-hez kapcsolódik, de voltaképp népszerű riportere és politikai publicistája, Mészáros Tamás ügye. A részben a riporter tulajdonában lévő céggel, a Közszereplők Európai Akadémiája Kft.-vel (KEA) két szerződést kötött közvetítőkön, a Pécs2010 eseménykommunikációjáért felelős Sensation-ön, és a médiavásárlásért felelős Bergen keresztül az állam, összesen közel százmillió forint értékben.
Első szerződés: Egy páratlan archívum
A dokumentációs projekt összege 39 850 000 forint volt, és tizenöt hónapra szólt 2009 őszétől 2010 végéig. A lap hozzáteszi, hogy mivel a megrendelő senkit sem hatalmazott fel a páratlan archívum megszemlélésére, az anyag nagyjából 20 darab DVD-n vár jobb sorsra a Hungarofest dossziéiban. A negyvenmilliós megrendelésért cserébe a Sensation (értsd: KEA) havonta három eseményről ígért egy-egy tízperces rövidfilmet, négyről standfotókat, havi két mélyinterjút az EKF főszereplőivel a program 15 hónapján keresztül, végezetül pedig egy hatvanperces dokumentumfilmet, amely az év egészét mutatja be. A KEA fő tevékenysége a céges adatok szerint egyébként szakmai középfokú oktatás, tulajdonosai és vezető tisztségviselői Mészáros Tamás és Galló Béla, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
A Hungarofest - melyet az adott időszakban Rubovszky Rita, Rubovszky György KDNP-s parlamenti képviselő rokona vezetett - által elfogadott ajánlatot és az "archívumot" megvizsgálva az derül ki a lap szerint, hogy minden tételt többszörösen túláraztak, majd különféle jogcímeken még hozzácsaptak közel 17 millió forintot. A Narancs.hu beszélt például a pécsi illetőségű fotóssal, aki alkalmanként 20 ezer forintot számlázott a KEA-nak, miközben az ajánlatban ugyanerre 110 ezer szerepel. A lap megjegyzi, hogy profi fotósok piaci áron 25-30 ezer forintért vállalják hasonló események fotózását.
Az is feltűnő, hogy a KEA nem mindent az ajánlatnak megfelelően teljesített, a megbízó mégis átvette az anyagot. Például a havi három, tízperces vágott film elkészítése helyett csak nyersanyagokat vettek fel. Az "archívum" gyöngyszeme a Magyar Narancs Online szerint egy úgynevezett dokumentumfilm, a "Pannon rapszódia", ami leginkább egy gyenge propagandafilmre vagy egy termelési riportra emlékeztet. Szólhatna akár az Uránváros építéséről vagy a komlói szénbányászok ötéves tervet túlteljesítő erőfeszítéseiről is. A fakó, igénytelen képeket modoros férfi narrátorhang kíséri, de nincs sok mondanivalója a "kivételes rendezvény" fordulat ismételgetésén kívül. Az eddig említett költségeken túl még mindig maradt közel 17 millió forint a negyvenmillióból. Ebből a lap szerint négymilliót elköltöttek technikára, másfél milliót biztosításra, a többit pedig havi bontásban utalták át különféle címeken.
Második szerződés: Ahogy tetszik
Ahogy a lap megjegyzi, a közel negyvenmilliós dokumentációs és archiválási szerződésen túl további nettó 54,4 millió forintot kapott Mészáros cége "Pécs EKF ATV közvetítés" címén. A csatolt számla 5 filmről szól, de a 15 hónap alatt készült mind a hatvanra ugyanilyen megállapodás vonatkozott. Ez volt a Mészáros Tamás vezette "Ahogy tetszik" című műsor. Műsoronként 906 ezerért cserébe azt látjuk, hogy a műsorvezető kulturális szereplőkkel beszélget a New York kávéházban, például Háy Jánossal, Fullajtár Andreával, Benkó Sándorral. A pontosság kedvéért érdemes megjegyezni, hogy az "EKF közvetítése" azt jelentette, hogy minden műsorban kellett szerepelnie egy pécsi témának - vagyis egy teljes kulturális műsort finanszíroztak EKF-pénzből, heti egy pécsi interjúalany megszólaltatásáért egy alacsony nézettségű televíziós csatornán, a főműsoridőn kívül. A lap szerint szerint egy-egy "Ahogy tetszik" legyártása a riportbetétektől függően nem kerülhetett többe 300-350 ezer forintnál, a KEA tehát igen tisztes nyereséget könyvelhetett el minden adás után.
Most már csak az a kérdés, hogy miért Mészáros Tamást találták meg ezekkel a feladatokkal, teszi fel a kérdést a cikk, hiszen számos olyan produkciós cég, egyetemi berkekben működő kutatócsoport vagy alkalmilag összeállítható formáció létezik, amely az egyébként kötelezőnek számító feladatot színvonalasan meg tudta volna oldani. Ha adott esetben pécsi társaságot bíznak meg vele, akkor a helyismeret is meg lett volna - teljesen ingyen.
A lap szerint két lehetőség jöhet szóba: az egyik szerint Hiller István, a másik szerint Csák Ferenc nyomására született a megbízás. Hiller a távozása előtt húszmillió forintot adott az ATV-nek miniszteri keretéből, szintén EKF-tudósítás ürügyén. A pécsi pénzek elköltése felett a miniszternek és a szakállamtitkárnak közvetlen kontrollja volt, ezt a pécsi önkormányzat és az OKM között megkötött szerződés véste kőbe 2006-ban. Mészáros Tamás ezzel kapcsolatban a narancs.hu-nak azt mondta, hogy nem a minisztériumnak köszönheti a megbízást, ugyanis mindkét feladatra Kőrössy Zoltán kérte fel, akit régóta ismert.Mészáros szerint a dokumentációs projektben az áraik jelentősen a piaci ár alatt maradtak, de ez még mind semmi ahhoz képest, hogy szerinte a kulturális műsort más tévécsatorna nem vállalta volna el, csak az ATV - de a pénz felhasználásáról üzleti titokra hivatkozva nem nyilatkozott.
Forrás: Pécsi STOP/Magyar Narancs |
STOP

címkék
Pécs, EKF, Hungarofest Kft., Mészáros Tamás, Kőrössy Zoltán, Pécs2010Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Kérdezze Mesterházy Attilát!
Örülhet a Közgép, jöhet a Tüke Busz, költözik a Leőwey
Tévét vittek a betörők a házból
Parkoló autóbuszt nyomtak fel aprópénzért
Nem a busók érdekelték az adóellenőröket: az árusok fele adót csalt a busójáráson
Ajtót tört, falat bontott a borért, de ennyi nem volt neki elég
Bakács Tiborost játszottak? Íme a szomorú végeredmény