Hollóháza szállna be a Zsolnay-gyárba?
Több éves szünet után elevenítenék fel a két nagy múltú magyar porcelángyár, a hollóházi és a Zsolnay között az együttműködést a Kossuth Rádió Hajnal-Táj című műsorában elhangzottak szerint.
A két gyár újbóli együttműködésének lehetősége akkor került szóba, amikor Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter látogatást tett a jelenleg mintegy 100 embert foglalkoztató hollóházi gyárban - írja a hirado.hu cikke.
A nem sajtónyilvános megbeszélésekről Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő a Kossuth rádiónak elmondta: miután a Zsolnay gyár több mint 200 milliós hiánnyal zárt, és az önkormányzat veszi át a tulajdonjogát, felmerült, hogy ismét üzleti kapcsolat létesülhetne Pécs és Hollóháza között, ennek megvalósulásához kérték a kormány segítségét. Az együttműködés révén további munkahelyek jöhetnek létre Hollóházán - tette hozzá a képviselő.
Korábban már az esetleges fúzió is felmerült, ám a két tulajdonos, a magyar állam és pécsi önkormányzat nem tudott megegyezni. Hollóháza kész az újabb közös munkára - mondta Pálfi József, az állami tulajdonú Hollóházi Hungarikum Kft. igazgatója, aki szerint racionális, gazdasági okok indokolnák az együttműködést, Hollóházán ugyanis a technológia és az energiafelhasználás jóvoltából feleannyiért tudják előállítani a félkész termékeket - zárul a cikk.
A Zsolnay Manufaktúra Zrt. az utóbbi hónapokban sorozatosan szerepelt a hírekben: először nagy dérrel-dúrral a Közgép hagyta ott a patinás gyárat a nemtelen sajtótámadásokra hivatkozva (pedig ők csúsztak a beígért összegek kifizetésével), majd a Zsolnay-leszármazott igazgató is lemondott posztjáról.
Helyére Hunyadi Bálint került, és vele együtt városközeli ügyvédek is beülhettek a bársonyszékekbe. Pécs városa élt a jelképes egy forintos vételárral, és visszavásárolta a céget a Közgéptől, de azóta egyfolytában az a hír járja, hogy az önkormányzat az államnak passzolná tovább a gyárat.
Forrás: Pécsi STOP/hirado.hu |
STOP

címkék
Pécs, Zsolnay Manufaktúra Zrt., Hollóházi Hungarikum Kft., együttműködés, lehetőségHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Június első napján nyit a pécsi Hullám-strand
Dőlt a lé pünkösdkor a Balatonnál
Ingyen buszozással promózzák a Credókat
Csúnya bírságot úszhat meg, ha ezt tudja
Uránbánya: Pécset kihagyják a döntésekből
Jobb helyre is mehetne a prémium, mégis kifizetik azokat