Hoppá: életfogytiglant kaptak a rablók
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt kedden, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék egy 2010 decemberében elkövetett fegyveres rablás négy vádlottja közül kettőt, a másik két elkövetőt kilenc, illetve tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta - közölte a törvényszék büntető kollégiumának elnöke az MTI-vel.
Hauszmann-né Szőke Rita tájékoztatása szerint a törvényszék első fokon a harmad-, illetve a negyedrendű vádlottat - Kalányos Bélát és Korsós Istvánt - rablás, személyi szabadság megsértése és életveszélyt okozó testi sértés miatt mondta ki bűnösnek, és az életfogytiglani fegyház mellett tíz évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától.
Kolompár Attila elsőrendű vádlottat felbujtóként elkövetett rablás miatt tíz, Bogdán János másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett rablás miatt kilenc évi fegyházbüntetésre ítélték.
A tényállás szerint a négy férfi 2010. december 22-én otthonában rabolt ki egy dombóvári vállalkozót. A rablás közben hazaérkező sértett a garázsban találkozott az arcát eltakaró harmadrendű vádlottal, aki egy feszítővassal fejen ütötte őt, másik két ütést a vállalkozó kivédte. Ezután a harmad- és a negyedrendű vádlott a vállalkozót az irodájába vitte, megkötözték, majd műszaki cikkeket, használati tárgyakat és némi készpénzt vittek el tőle 139.500 forint értékben. A bűncselekményt az elsőrendű vádlott tervelte ki, a másodrendű vádlott a rablás alatt figyelte a környéket.
A támadók a közelben várakozó két társukkal megpróbáltak elmenekülni, a rendőrség azonban - korábbi erőszakos bűncselekmények miatt - figyelő szolgálatot szervezett, és a Terrorelhárítási Központ, illetve a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei gépkocsijukban elfogták őket.
Hauszmann-né Szőke Rita ismertetése szerint a törvényszék az életfogytig tartó büntetés kiszabásánál a 2010 júliusában életbe lépett, "három csapásként" ismert rendelkezést alkalmazta; eszerint ha a vádlott halmazatban három erőszakos bűncselekményt követ el, akkor a büntetési tétel a kétszeresére emelkedik. Amennyiben ez meghaladja a húsz évet, akkor életfogytiglani szabadságvesztést kell kiszabni.
A törvényszék ítélete szerint Kalányos Béla és Korsós István 20 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.
Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Dombóvár, rablás, ítélet, elkövető, életfogytiglanHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Piásan késelte meg piás apját egy 13 éves fiú
Így örülhetnek prémiumuknak a pécsi cégvezetők
Rossz szomszédság: ásóval támadt, láncfűrésszel viszonozták
Családi fesztivál vezeti fel a színházi találkozót
Áruházi in flagranti: akció közben lesték ki a párt
Parázna asszonydémonok, pokoli tivornya - itt az új Rockmaraton promó