2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 05:08 | GYÁRFÁS, SZORINA

IC bravúr: Pestre fél óra késés, visszafelé a triplája

2012. június 28. | 19:37
Felháborodott olvasónk keresett fel minket MÁV-kalandjával. Évekig nem utazott vonaton, és évekig nem is fog. Elkeserítőnek tartja, hogy a honi vonatközlekedés európaizálódását csak a dohányzókocsik eltűnése jelenti.

Olvasónk kalandjai már Pécsről Budapestre menet elkezdődtek a kora reggeli IC-n. Mint mondta: lezárták a másod- és az első osztályú kocsik közötti ajtót, egy nő még dörömbölt is rajta, mindhiába. Amikor Sárbogárdnál előkerült a kalauz, a beszámoló szerint azzal érvelt: a vonaton nem kell mászkálni. Arra, hogy mi van, ha valaki rosszul lesz, nem érkezett válasz.

Mindez azonban eltörpült a hazaút viszontagságaihoz képest. Az IC kora délután indult Budapestről, aztán Abaliget után az első alagútnál megállt. Mint kiderült: nem sikerült átállítani a váltót. - Pécsről hívtak szerelőket, több mint egy órába tellett, mire odaértek - így olvasónk. - A vonat legalább 60-70 percet késett, ennyit rostokolt. Nem volt büfékocsi, nem biztosítottak folyadékot, pedig rettenetes hőség volt, és sok volt a vonaton az idős ember és a kisgyerekes szülő. Az egyik vagonban egy órán át a légkeverés sem működött visszafelé. Elképesztő, hogy állítólag Európa felé tart a közlekedésünk, de ennek egyetlen jele, hogy nem lehet dohányozni egy kocsiban sem.

A férfi elmondta, nem tudták megmondani, hogy mikor tudnak elindulni, és jobb híján azt tanácsolták: ha találnak buszt, jöjjenek el azzal, vagy kocsival, de arra nem tudott mit válaszolni a kalauz, hogy a MÁV visszafizeti-e a jegy árát. Egy norvég nő ott helyben leszögezte: Magyarországon soha többet nem utazik vonattal. Olvasónk hozzátette: ő maga két éve nem ült vonatra, és egy darabig biztosan nem fog ezek után. Végül párját kérte meg, hogy vigye haza Pécsre autóval.

Az ügyben feltettük kérdéseinket a MÁV sajtóosztályának, csütörtök kora estig nem érkezett válasz.


Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

címkék
MÁV, vasút, InterCity, Pécs, Budapest, késés


a rovat további hírei
Rezsicsökkentéses átverés: jóval többet fizetünk mint egy éve Gyászos véget ért a napja Eladná az önkormányzat a hírhedt Magtár utcai romházat Járókelő hívta rá a rendőröket a tolvajokra Visszanyalt a fagyi: kamatos kamatot fizethet a csökölyi uzsorás Árvíz Baranyában: csökkentek a fakadóvizes területek Senki nem akarja, hogy így végződjön az utazás
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó: playboy Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.