2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 04:49 | JÚLIA, RITA

Idén is megsütik a Nemzet Kenyerét

2012. május 31. | 12:12
Hazánk összes megyéjéből, s a Kárpát-medence valamennyi országából várják a szervezők a búzát az idei nemzet kenyere programhoz - jelentette be Korinek László ötletgazda sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

A tavaly indult kezdeményezést követően idén is megsütik augusztus 20-ra a nemzet kenyerét, és az azt jelképező több ezer cipót. Az alapanyagot, ahogy tavaly, úgy idén is az ország összes megyéjéből, valamint a határon túli településekről várják. A várhatóan több mint tíz tonna búzát augusztus 18-án, az Összeöntés ünnepén elkeverik, majd megőrlik.

Mint azt a sajtótájékoztatón szintén jelen lévő pécsi polgármester, Páva Zsolt (Fidesz) elmondta, a tavalyi sikeres programot idén még felül is szeretnék múlni. Emlékeztetett rá: 2011-ben három országból, hat megyei jogú városból és tizenkilenc megyei kamarától érkezett búza az Összeöntés ünnepére. Idén a tervek szerint kibővítik az adományozók körét és immáron minden egyes környező országból várják a felajánlásokat.

Az ünnepet követően, ahogy tavaly is, egy-egy zsák liszt visszakerül azokra területekre, ahonnan a búza Baranyába érkezett. A megőrölt alapanyag legnagyobb részéből azonban a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban lakó gyerekeknek sütnek kenyeret.

Korinek László ötletgazda elmondta, a búzát egyrészt az Összeöntés ünnepének helyszínén, a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban, valamint a szigetvári malomban őrlik meg, és várhatóan Pécsváradon sütik meg a nemzet kenyerét, valamint a cipókat.

Az augusztus 20-i Nemzet Kenyere Ünnepén Pécsen a megőrölt búzából megsütött pékárukat kóstolhatják meg az érdeklődők. Tavaly négyezer kis cipó készült, de Korinek László szerint a hatalmas igény miatt idén ennél is többet készítenek majd.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Pécs, Nemzet Kenyere, búza, Páva Zsolt, Korinek László


a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben Lángolt a szemét a bevásárlóközpontban Lángok a zenekari árokban - túzoltók lepték el a pécsi Kodály Központot Piásan késelte meg piás apját egy 13 éves fiú Így örülhetnek prémiumuknak a pécsi cégvezetők Rossz szomszédság: ásóval támadt, láncfűrésszel viszonozták Családi fesztivál vezeti fel a színházi találkozót
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.