Megerősítették: alig fizetett a Közgép
címlapsztori
1/10
A Pécs Holding vezetője megerősítette az információnkat, hogy eddig összesen csak ötven milliót fizetett a Közgép a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek. Nem törlesztették a 140 milliós hitelt és a havi harmincmillió is hibádzik, amit a tőkeemelés helyett kellene kipengetniük.
Mint ismert: a pécsi fideszes városvezetés nagy csinnadrattával jelentette be, hogy egy igazán tőkeerős cég, a Közgép Zrt. lesz az évek óta kínlódó Zsolnay manufaktúra befektetője.
Egy februári sajtótájékoztatón derült ki, hogy az ígért egyösszegű félmilliárd forintos tőkeemelést a cég nem hajtja végre. Németh Miklós, a Közgép elnök-vezérigazgatója az ominózus sajtótájékoztatón arról beszélt: a társaság korábban állami nagyberuházások reményében tette ezt az ígéretet. Az csak később derült ki, hogy a cég milliárdos osztalékot fizetett a 2011-es évre tulajdonosainak.
Az ígért félmilliárd helyett havi 30 milliót helyezett kilátásba a cég elnök-vezérigazgatója, ezen kívül egy 140 milliós hitel törlesztését és 80 milliós fejlesztést.
A Pécsi STOP korábbi értesüléseit, hogy eddig csak 50 millió forintot láttak a Közgéptől, és a havi 30 millióval, illetve a 140 milliós hiteltörlesztéssel még adós a cég Barna Béla, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója megerősítette.
A 22-es csapdája
Azt is megtudtuk Barna Bélától, hogy "a manufaktúra működése biztosított, új megrendelésekkel is gazdagodott a gyár az utóbbi időben. A gyár menedzsmentjének tájékoztatása szerint semmilyen veszély nem fenyegeti a termelést és a gyártást, valamint a munkahelyeket. A Pécs Holding számára ezek az elsődleges szempontok. Minden más kérdésben kérjük, keressék a Közgépet, szakmai ügyekben pedig Marosy Katalint, készséggel állnak a rendelkezésükre."
A ki nem fizetett milliók miatt kerestük még múlt héten a Közgép illetékeseit is, e-mailben kérték a kérdéseinket és másnapra ígértek választ, ezt azóta sem sikerült abszolválniuk. Marosy Katalin, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója eddig minden alkalommal, amikor kérdésünket tettünk fel az ügyről, a Holdinghoz, illetve a Közgéphez irányított minket...
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., Közgép, gyár, részesedés, Pécs, Holding, tőkeemelésHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Vigyázat, traffipax - itt mérnek a pünkösdi hétvége első napján
Tragédia: ellopták a bort
Pünkösdi forgatag: Zsolnay Fesztiváltól a megagiga habpartiig
Dübörög a turizmus Siófokon
Katonai bemutatótól a játszóházig - komoly gyermeknap lesz Pécsett
Vége az erdősítésnek